December 5. péntek, Vilma
2025. augusztus 21., 19:45

A Jobbik Kiskunfélegyházi Szervezetének közleménye

A Jobbik Kiskunfélegyházi Szervezetének tagjai megdöbbenéssel olvasták a Nemzeti Fórum (Fidesz) félegyházi frakciójának nyilatkozatát lemondott polgármesterük viselt dolgairól. A nyilatkozatban megfogalmazott állítások több helyen is kimerítik a bűncselekmény fogalmát, melyeknek tudomásukra jutásakor egy teendőjük lehetett volna: megtenni a hatósági feljelentést, vagy értesíteni a jegyzőt és hivatalból eljárást kezdeményezni.

A bűnlajstrom igen széleskörű, jogosulatlan adatkezelés, megalapozatlanul luxus életvitel, magas költések, luxus utazások, városi költségen tartott szeretők, luxus járművek vásárlása, mely vádak mind felvetik a sikkasztás, a hűtlen kezelés vádját.

A Nemzeti Fórum (Fidesz) frakció tűrte és falazott a vezérnek, vélhetően nem csak politikai érdekből és a mundér becsülete miatt.

Bűnösök közt cinkos, aki néma! Így szól a régi magyar igazság. Ez a frakció ma Balla László személyében polgármester jelöltet állított. Vele egy régi Fideszes motoros indul a Nemzeti Fórum színeiben. Olyan régi harcos, aki Kapus Krisztián mellett is kitartott, szavazatával kipártolva és hatalomban tartva a korábbi bukott polgármestert.

Kiskunfélegyházának tisztességre, becsületre van szüksége, melyet jól látható módon ezek a személyek nem tudtak megadni.  Keresztény értékrendű, tisztességes adófizetőkként ezzel nem tudunk azonosulni.

Molnár László

Jobbik Kiskunfélegyházi Alapszervezetének elnöke

Kelt: Kiskunfélegyháza, 2025. 08. 21.

Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram