– Főállásod mellett szabadidődben digitális tartalomgyártással foglalkozol. Hogyan született meg a RomeoEcho ötlete, és mikor döntöttél úgy, hogy ezt sorozat formájában valósítod meg?

– Az ötlet egészen 2008-ig nyúlik vissza. Akkor kezdtem el írni egy sci-fi könyvet, amelynek néhány részletét egy amatőr írói oldalon publikáltam is. A történet azonban sosem készült el teljesen, mert úgy éreztem, túl erős a koncepció ahhoz, hogy befejezzem. Inkább félretettem, de közben folyamatosan gondolkodtam rajta, egyre részletesebbé vált a háttérvilág.
Nagyjából egy éve kezdtem el komolyabban foglalkozni az MI-alapú videókészítéssel. Az első jelenet még elég kezdetleges volt: Richard és MSE kávézott egyet, majd a Tesco parkolóból felszállt egy kis űrrepülővel. Akkor azt gondoltam, hogy néhány év múlva lesz igazán használható a technológia. Ehhez képest pár hónap alatt már egészen sok jelenet elkészült, és végül epizódokká álltak össze. 2025 decemberére már elkészült az első teljes rész, SpacePatrol 1. teljes nap címmel. A 2. nap már sokkal tudatosabban indult, és a rövid jeleneteket úgy alakítottam, hogy önmagukban is nézhetőek legyenek, de mégis összefüggő egészet alkossanak. Közben pedig egy három évados történetvázlat is megszületett.

– Ezek szerint három évadra számíthat a közönség?

– Igen. Az első a SpacePatrol, ami a világ és a karakterek bemutatásáról szól, a második, a GetBackRomeo sokkal érzelmesebb történet, a harmadik, a TimePatrol pedig multiverzumos és időutazásos epizódokkal játszik majd. Ebben az évadban számos visszautalás történik az első epizódjaira, jelezve, hogy semmi, nem volt véletlen. Amíg a közösség lelkes és én is, megyünk tovább.

– Honnan jöttek a helyszínek és a karakterek?

– Az alapot teljes mértékben a készülő könyv adta. A kezdeti cél az volt, hogy a szereplőket vizuálisan is életre keltsem. Ahogy halad a történet, egyre több karakter jelenik meg, többségüknek részletes háttértörténete van. Érdekes módon néhány szereplő teljesen váratlanul nőtte ki magát. Gwen vagy Flinn Varkin DaBoat például eredetileg csak egyetlen jelenetben szerepelt volna, később viszont állandó karakterré vált.
A helyszínek közül több egyenesen a könyv világából származik: a CityShip, a MiraLume tengerpart vagy egyes űrhajók mind onnan „emelkedtek ki”. A vizuális megvalósítás néha eltér az eredeti elképzeléseimtől, de sok száz variáció közül választom ki azt, amelyik a legközelebb áll hozzá.

– Mi a fontosabb: a történet vagy az, hogy megmutasd, mire képes a mesterséges intelligencia?

– Egyértelműen a történet. Ma már a mesterséges intelligencia segítségével szinte bármit létrehozhatunk. A célom egyszerű: megmutatni azt a sok képet és történetet, ami a fejemben létezik, és remélni, hogy másoknak is tetszik.

– Milyen MI eszközöket használsz, és mennyi idő elkészíteni egy epizódot?

– Szinte mindent kipróbálok, ami elérhető. Egy-egy jelenethez általában két nagy nyelvi modellt és több kép- vagy videógenerátort használok. Először elkészítem a jelenet vázlatát, majd kisebb részekre bontom, és ezután jön az MI. Segít pontosan megfogalmazni a promptokat, amelyekkel elérhetem a kívánt mozdulatokat vagy képkockákat.
A legnagyobb segítséget a Perplexity és a Grok jelenti a háttérkidolgozásban. Videógenerálásnál több rendszert is használok, például Veo, Kling vagy Pixverse modelleket. A vágás és a szövegezés CapCutban történik, a zenét pedig a Suno generálja.
Ha minden jól megy, akkor körülbelül napi egy perc kész anyagot tudok létrehozni. Ez persze rengeteg generálással és próbálkozással jár.

– Inkább rendezőnek érzed magad, aki MI-t irányít, vagy inkább író-alkotónak?

– Őszintén szólva ezen még sosem gondolkodtam. Leginkább egy önfeledten játszó gyermeknek érzem magam a mindenség kertjében. Néha persze egy kicsit ideges gyermeknek, amikor az MI-modellek nem értik, mit szeretnék. Van egy világ a fejemben, amit szeretnék látni és megmutatni. Ebben az értelemben inkább író-alkotó vagyok, de az MI-t rávezetni arra, hogy pontosan mit szeretnék látni vagy hallani, nagyon összetett feladat. Amikor viszont elkészül egy jelenet, órákig képes vagyok nézni és mosolyogni rajta.

– Mi volt eddig a legnehezebb technikai kihívás?

– Meglepő módon a legegyszerűbb jelenetek. Volt például egy jelenet, ahol a főszereplőnek csak be kellett lépnie egy ajtón. Az ajtó kinyílik, ő bemegy, az ajtó becsukódik – és kint áll egy másik figura őrként. Ez a jelenet húsz generálást igényelt. Egy másik alkalommal egy pohárnak kellett volna legurulnia az asztalról. A pohár azonban mindent csinált: szaltózott, pörgött, ugrált, csak éppen nem gurult. Végül teljesen más megközelítéssel oldottam meg a jelenetet: azt mondtam az MI-nek, hogy a pohár mozdulatlan, és a világ forog körülötte. Így született egy egészen elvont, mégis működő megoldás.

– Mennyire tudják befolyásolni a történetet a nézők?

– Van egy alapváz, amelyhez ragaszkodom, de sok részletben a közönség véleménye számít. Volt például szavazás egy karakter kutyájáról, és a golden retriever nyert. Ez annyira megtetszett, hogy a történetben Golden ReTryEver néven szerepel majd a fajta. Egy másik példa Lucy5r738 robot karaktere. Eredetileg csak egyetlen jelenetben szerepelt volna, de a nézők kérdezték, mi lett vele. Így végül fontosabb szerepet kapott a történetben. Akadt olyan is, amikor a nézők szavazhattak, hogy a következő kalandban hová látogassanak el a szereplők, így jutottunk például el a kecskeméti zsibire.

– A humor és a sci-fi keverése tudatos döntés volt?

–  Teljes mértékben. Ha egy történet teljesen komoly, az számomra nem élő. A cél nem a sci-fi paródia, hanem egy olyan világ, amely komoly gondolatokat tartalmaz, de közben játékos és szórakoztató is.

– Szerinted az MI-vel készült sorozatok a független filmkészítés új formáját jelenthetik?

–  Teljes mértékben. Rengeteg kreatív embernek ad lehetőséget arra, hogy megmutassa a saját világát. Nem kell stúdiókhoz járni vagy kompromisszumokat kötni. Elég egy jó ötlet és sok kitartás. Követek néhány alkotót itthon és külföldön is, és alig várom már, mikor jelenik meg valahol egy, az enyémhez hasonló másik univerzum.