Samu Mónika gyöngyfűző, Népi Iparművész és Mészáros András fotográfus közös kiállítása nyílt meg február 21-én a Móra Ferenc Művelődési Központ galériájában. A tárlatot dr. Ónodi Izabella, a Művelődési és Szociális Bizottság elnöke nyitotta meg, közreműködött a Padkaporos Táncegyüttes és Gulyás...
Első érmét 1962-ben, a legutóbbit idén februárban szerezte Ónodi László, aki szenior úszóként kiemelkedő eredményeket ér el 2015 óta. Az április 16-án 79-dik életévét betöltő sportember arra a legbüszkébb, hogy a vitaminjain kívül semmilyen gyógyszerre nincs szüksége a mindennapokban.
A kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapja alkalmából tart megemlékezést Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata február 25-én, kedden 11 órától a vasútállomásnál található Návay Lajos-emlékműnél.
Kiskunfélegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének Művelődési és Szociális Bizottsága a 19/2025.(II.18.) MSZB határozat, valamint a rezidensek támogatásáról szóló 36/2018.(XII.17.) önkormányzati rendelet alapján pályázatot hirdet általános orvosi oklevéllel rendelkező, és egészségügyi felsőfokú szakképzési rendszer keretében szakképzésben részt vevő szakorvosjelöltek számára.
Hetedik alkalommal tartott Farsangi Disznótort a Déli Agrárszakképzési Centrum - Kiskunfélegyházi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium február 22-én, szombaton. Az esemény évek óta nagy népszerűségnek örvend, ahol a hagyományőrzés mellett az intézmény célja a hentes szakma népszerűsítése...
Farsangi mulatságot rendeztek a Tóth Kálmán utcai Idősek Nappali Klubjában, február 20-án, csütörtökön. A hosszú évek óta nagy hagyománnyal bíró eseményen megjelent Magyariné Tóth Erika intézményvezető, valamint Fekete Krisztina a Dél-100 Kft. képviselője is, aki gyümölccsel járult hozzá a farsangi...
Hivatalosan is kezdetét vette az Asztalitenisz Diákolimpia országos döntője február 22-én, aminek idén ismét Kiskunfélegyháza ad otthont. A rangos eseményt a Városi Sportcsarnokban ünnepélyes keretek között nyitották meg.
Kiskunfélegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének Művelődési és Szociális Bizottsága a 18/2025.(II.18.) MSZB határozat, valamint az orvostanhallgatók helyi ösztöndíj támogatásáról szóló 28/2018.(X.29.) önkormányzati rendelet alapján pályázatot hirdet az egészségügyi felsőfokú szakképzési rendszer keretében nappali tagozaton általános orvos szakon tanulmányokat folytató hallgatók számára.
Hetedik alkalommal rendezték meg Kiskunfélegyházán a Mezgés Farsangi Disznótort február 22-én, szombaton. Az időjárás is a régi disznóvágások hangulatát idézte meg a könyvtár mögötti parkolóban, amely már a 9 órás kezdéskor megtelt érdeklődőkkel.
Mintegy 70 millió forintos beruházás valósult meg a Kiskunfélegyházi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskolában és Kollégiumban, amelynek részleteiről Rózsa Pál igazgató számolt be.
QR-kóddal ellátott, úgynevezett okos parcellakövet adtak át a Felsőtemető bejáratánál február 20-án. A parcellakő hirdeti a nemzeti sírkertbe sorolt védett sírokat, ezzel is őrizve nemzetünk nagyjainak emlékék. Az eseményen beszédet mondott Móczár Gábor, a Nemzeti Örökség Intézete főigazgatója, Rosta Ferenc...
Tizenhárom félegyházi versenyző is asztalhoz áll az idei Asztalitenisz Diákolimpia országos döntőjén, ahol az ország legjobb fiatal asztaliteniszezői mérik össze tudásukat. A megmérettetésen az első napon az A kategória egyes, kettes, ötös és hatos korcsoportjában, valamint a B kategória amatőr...
Tavaly decembertől a Kulturális és Innovációs Minisztérium versenyt hirdetett a könyvtárak között, melyen részt vesz a Petőfi Sándor Városi Könyvtár is. A májusig tartó Könyvtári Kihívás célja, hogy a bibliotékák népszerűsítsék az olvasást, növeljék látogatószámukat és a kölcsönzések számát.
Meghosszabbították a Kecskeméti Animációs Filmfesztivál nevezési határidejét, így március 2. éjfélig lehet regisztrálni a 17. KAFF versenyprogramjába - közölték a szervezők kedden az MTI-vel.
Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk.
A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.Elfogadom