Március 15. szombat, Kristóf
2025. február 22., 15:00

Újra Félegyházán az Asztalitenisz Diákolimpia döntője

Hivatalosan is kezdetét vette az Asztalitenisz Diákolimpia országos döntője február 22-én, aminek idén ismét Kiskunfélegyháza ad otthont. A rangos eseményt a Városi Sportcsarnokban ünnepélyes keretek között nyitották meg.

Az eseményen részt vett dr. Mák Kornél, a Bács-Kiskun Vármegyei Közgyűlés alelnöke, Balla László alpolgármester, Együd-Máthé Vivien, a Magyar Diáksport Szövetség Területi Koordinációs és Szolgáltatási osztályvezetője, világbajnok öttusázó, Ambrus Ferenc, a Magyar Asztalitenisz Szövetség elnökségi tagja, Sári László, a Magyar Diáksport Szövetség Asztalitenisz albizottságának vezetője és a versenybíróság elnöke, Kordás Roland, a Kiskunfélegyházi Szabadidő és Sport Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója, valamint Szamosi Endre önkormányzati képviselő.

A Himnusz elhangzása után dr. Mák Kornél köszöntötte a jelenlévőket, kiemelve a sport testi és lelki jótékony hatásait. Hangsúlyozta, hogy a versenyzők büszkék lehetnek magukra, hiszen elkötelezettségük és kitartásuk révén érdemelték ki a döntőben való szereplést.

– A számítógépek és a telefonok világában különösen fontos, hogy a fiatalok megtalálják az egyensúlyt, és aktívan részt vegyenek a sportban – mondta.

Balla László, Kiskunfélegyháza alpolgármestere örömét fejezte ki, hogy a város immár negyedik alkalommal lehet házigazdája ennek a rangos sporteseménynek. Beszédében köszönetet mondott a Magyar Asztalitenisz Szövetségnek a bizalomért, és kiemelte, hogy az ilyen versenyek nemcsak a sportteljesítményekről, hanem a közösségépítésről és az új barátságok születéséről is szólnak.

Együd-Máthé Vivien gratulált a döntőbe jutott versenyzőknek, hangsúlyozva, hogy az ország legjobbjai mérkőznek meg egymással.

– Az asztalitenisz rendkívüli koncentrációt és mentális felkészültséget igényel, ami hosszú távon is hasznos készségekkel ruházza fel a fiatalokat – emelte ki. Zárásként balesetmentes, sportszerű és emlékezetes versenyzést kívánt minden résztvevőnek.

Az Asztalitenisz Diákolimpia döntője izgalmas mérkőzésekkel folytatódik, ahol az ország legtehetségesebb fiatal sportolói csapnak össze a dobogós helyekért.

V. B.
Fotó: Fantoly Márton
Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram