A Szent István-templom közössége a Szentháromság vasárnapját ünnepli, amelyhez kapcsolódóan a héten több lelki program és közösségi esemény is várja a híveket.
A Sarlós Boldogasszony Templom közössége a Szentháromság vasárnapját ünnepli, amelyhez kapcsolódóan a héten több liturgikus ünnep, közösségi alkalom és kiemelt esemény is várja a híveket.
Képzeljük el a jelenetet: a kiskunfélegyházi Sarlós Boldogasszony Főplébánia patinás kapuján hömpölyög ki a tömeg a szentmise után. A hívek még egymással váltanak néhány szót a tágas főtéren, amikor az egyházközségház épülete mellett váratlanul fenségesen felbúg egy 900 köbcentis Kawasaki...
Folytatódik a Petőfi-asztaltársaság programsorozata a Petőfi Sándor Emlékházban. Június 3-án, szerdán 17 órától Kis-Fekete Vilmos, a Kiskunfélegyházi Balázs Árpád Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója lesz a beszélgetés vendége, a téma pedig Petőfi és a zene lesz.
Sportágválasztó napot szervezett az önkormányzat Ifjúsági Irodája május 29-én, pénteken, a Vasas pályán. Az általános és középiskolás diákoknak szóló program során a helyi egyesületek jóvoltából több sportágat kipróbálhattak a fiatalok, játékos formában ismerkedhettek a különböző mozgásformákkal.
A „Küzdj meg a bajnokkal!” című országos rendezvénysorozat keretében pénteken a Kiskunfélegyházi József Attila Sportiskolai Általános Iskolába látogatott Gémes Levente U23-as Európa-bajnok ökölvívó. A különleges program során harmincegy diák nemcsak találkozhatott a sportolóval, hanem közös feladatokban össze is mérhette vele...
Lélegzetelállító Backflip BMX bemutatóval kezdődött a negyedik Tekergő Fesztivál programja a Városi Sportcsarnok parkolójában május 29-én, pénteken este. A sportág bajnokainak, Ficsór Kornélnak és Pozsár Hunornak ugrásait hatalmas taps és ováció kísérte.
Zsongó méhkashoz hasonlított május 29-én délután a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtár Gyerekbirodalma, ahol ünnepélyes keretek között zárták le a hónapok óta tartó „Tavaszi zsongás” olvasásnépszerűsítő kihívást. A koradélutáni rendezvényen büszke pedagógusok, izgatott, csillogó szemű diákok töltötték meg a teret,...
Csütörtökön tartotta soron következő rendes ülését a kiskunfélegyházi képviselő-testület a városháza dísztermében. A városatyák összesen 26, a város működését és a lakosság mindennapjait érintő napirendi pontról döntöttek.
Századik születésnapján köszöntötte Kocsis Károlyné Marika nénit a város vezetősége és polgárai nevében dr. Ónodi Izabella, önkormányzati képviselő a művelődési és szociális bizottság elnöke, illetve Balla László alpolgármester pénteken. A jeles napon virágcsokorral és emléklappal ajándékozták meg az ünnepeltet, aki...
Csendes főhajtással emlékeztek meg városunk tisztviselői az első és második világháború hősi halottairól május 29-én, pénteken. A résztvevők először a Hősök Parkjában, majd a Felsőtemető emlékművénél helyezték el koszorúikat.
Egész napos családi programok, meseelőadások, bohócok, bűvészek és vidámparki élmények várják a gyerekeket május 31-én, vasárnap a Petőfi és a Béke téren. A gyermeknapi hangulat már pénteken elkezdődik: a Vasvári Vidámpark május 29-én délutántól megnyitja kapuit a könyvtár mögötti parkolóban.
Kóruskoncertnek adott helyet a Petőfi Sándor Városi Könyvtár május 28-án, csütörtökön este. A fény és sötétség határán címet viselő, Parázs kórus műsora reneszánsz és kortárs darabokat vonultatott fel a közönség előtt. Az élmény valóban mediterrán salátához volt hasonlítható: az ensalada...
Kiemelkedő országos sikert értek el a Déli ASzC Kiskunfélegyházi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium diákjai az OTP Fáy András Alapítvány által szervezett, nagyszabású Kvíz-Játsz-Ma 2026 pénzügyi és gazdasági vetélkedőn.
A Móra Ferenc Művelődési Központban mára már hagyománnyá vált, hogy a nyári szünetben tematikus táborokkal várjuk a 6-13 éves korosztályt. Az idei évben három tematika közül választhatnak a családok: az ügyes kísérletezőket a Barkácstábor, a világlátott kalandorokat az „Utazás a...
Az élet körforgása hétről hétre új történeteket ír városunkban. Örömmel köszöntjük a legifjabb félegyháziakat, akik születésükkel gazdagítják közösségünket, szívből gratulálunk azoknak a pároknak, akik házasságkötésükkel új közös életet kezdtek, és tisztelettel emlékezünk azokra, akik eltávoztak közülünk. Az alábbiakban a Kiskunfélegyházán...
Bronzérmes lett a Félegyházi TSI serdülő fiúcsapata a budapesti Regionális Bajnokok Döntőjén! Május 24-én, vasárnap a Simon János Kosárlabda Csarnok adott otthont a rangos tornának, ahol a félegyházi fiúk remek játékkal és nagy küzdéssel végül a dobogó harmadik fokára állhattak...
Hiába tanul valaki éveken át szavakat és nyelvtani szabályokat, mégis sokan nem mernek megszólalni. A nyelvtanulás során ugyanis gyakran nem a tudás hiánya, hanem a belső gátak jelentik a legnagyobb akadályt. Czímer Zoltán némettanár és vizsgáztató szerint a siker kulcsa...
Bűnmegelőzési napot szervezett a Bács-Kiskun Vármegyei Bűnmegelőzési Tanács és a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság, 2026. május 27-én, szerdán, a Móra Ferenc Művelődési Központban. Az eseményen középiskolás diákok hallhattak előadásokat, vehettek részt interaktív foglalkozásokon a bullying és szenvedélybetegségek témájában.
Egyszerű, mégis sokszor életmentő információkat oszt meg közösségi oldalaira készített videóiban dr. Kurucz Dóra. A félegyházi gyógyszerész közérthetően beszél az egészségmegőrzésről és a megelőzésről, olyan témákról, amelyek szinte mindenkit érintenek. Célja, hogy minél több embernek segítsen eligazodni az egészséggel kapcsolatos...