Közterületek elnevezéséről, egészségügyi ellátásról, intézményi fejlesztésekről és városi támogatásokról is tárgyaltak Kiskunfélegyháza Város Önkormányzatának szakbizottságai az október 28-i képviselő-testületi ülést megelőzően. A Városüzemeltetési és Környezetvédelmi, a Művelődési és Szociális, a Jogi, valamint a Gazdasági Bizottság több fontos előterjesztést vitatott meg.
Kilencvenedik születésnapja alkalmából köszöntötte Vértesi-Nagy Sándornét Balla László alpolgármester hétfőn. A város vezetése és polgárai nevében jókívánságait tolmácsolta az ünnepeltnek, akinek virágcsokorral és a miniszterelnök által aláírt emléklappal is kedveskedett.
Fontos mérföldkőhöz érkezett a Bercsényi utcai óvoda TOP pályázati programból megvalósuló fejlesztése: elkészültek az első látványtervek, amelyeket Csányi József polgármester közösségi oldalán osztott meg. Az óvoda építészeti tervének véleményezése jelenleg az Országos Építészeti Tervtanács előtt zajlik.
Lakossági fórumon számolt be a városrészt érintő fejlesztésekről és a következő időszak terveiről Balla László, Kiskunfélegyháza alpolgármestere, az 5. számú választókerület önkormányzati képviselője október 26-án, a Göllesz Viktor Általános Iskolában. A rendezvényen Csányi József polgármester is tájékoztatást adott a város...
Október 29-én, csütörtökön 17 órakor a Hattyúházban mutatják be az Aradi Kölcsey Egyesület története című sorozat V. kötetét. A kiadvány az 1848–49-es aradi foglyok színes pasztellképein és élettörténetein keresztül idézi meg a múltat, miközben félegyházi vonatkozású történetekkel is gazdagítja ismereteinket.
Újabb győzelmet aratott az Astra U15-ös lánycsapata, amely az elmúlt hétvégén Kiskőrösön vendégszerepelt, és magabiztos, 5–0-s sikert könyvelhetett el. A csapat a közösségi oldalán számolt be a mérkőzésről.
A véradás életet menthet, hiszen a vér az orvostudomány számára nélkülözhetetlen, mesterségesen nem előállítható anyag. A balesetek sérültjei, a műtéten áteső betegek és a súlyos betegségekkel küzdők gyógyulásához gyakran vérkészítményekre van szükség. Október 27-én, kedden 14:00 és 16:30 között véradásra...
Egyre többen fizetnek bankkártyával, miközben a borravaló adásának módja is átalakul. De mitől függ, hogy a vendég ad-e plusz juttatást, hogyan hat a digitalizáció a vendéglátóhelyek működésére, és milyen szerepe van a szervizdíjnak? Kiskunfélegyházi vendéglátósokat kérdeztünk a tapasztalataikról.
Jó hír a munkavállalóknak: 9%-kal emelte a termelésben dolgozók bérét a Fornetti, de nem csak a fizetés emelkedett – meglepően sok juttatást is kapnak a dolgozók!
Újabb fordulót, a tizediket bonyolították le a megyei első osztályú labdarúgó bajnokságban. A Kiskunfélegyháza csapata szombaton délután a Kecel FC gárdáját fogadta.
Kunsági Melinda (KM Art) első önálló kiállítása október 30-án, pénteken 17 órakor nyílik meg az Ágyú Kézműves Sörgaléria és Gasztroműhelyben. A Holló László Képzőművész Kör grafikai szakkörének tagja olajfestményein elsősorban állatokat, különösen madarakat ábrázol. Alkotásain a természet szeretete és az...
Közeledik a halottak napja, amikor sokan keresik fel szeretteik sírját a kiskunfélegyházi temetőkben. A megnövekedett forgalom miatt a Felső- és az Alsótemető környékén ideiglenes közlekedési változásokra, parkolási korlátozásokra és egyirányúsításokra kell számítani. A Városüzemeltetési Osztály arra kéri a temetőlátogatókat, hogy...
Miserend változás, gitáros szentségimádás, Szent József Kör találkozója - a Sarlós Boldogasszony Templom hirdetései évközi 30. vasárnapon, október 25-én.
A téli időszámításra való átállás, a rózsafüzér közös imádkozása, a temetői sírszentelések és az elhunytakért felajánlott szentmise is szerepel a kiskunfélegyházi Szent István-templom október 25-i hirdetései között. Emellett a templom kórusaiba is várják az énekelni vágyókat, és egy novemberi kulturális...
Beiktatták hivatalába Palánki Ferenc kalocsa-kecskeméti érseket. Az eseményre a kalocsai Nagyboldogasszony-főszékesegyházban került sor október 24-én. Apostoli kormányzóként Palánki Ferenc – utódja beiktatásáig – továbbra is vezeti a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyét – adta hirül a magyarkurir.hu.
Hat aranyérmet szerzett Sebők János a múlt hétvégén megrendezett IX. Ciprusi Nemzetközi Szenior Úszóversenyen. A kiskunfélegyházi sportoló a népes nemzetközi mezőnyben bizonyította felkészültségét.
Rendkívül izgalmas rallycross szezon végén szerezte meg a bajnoki címet Czakó Roland. A félegyházi versenyzőnek a Szlovákiaringen egy emlékezetes döntőben kellett bizonyítania: az utolsó helyről felkapaszkodva győzött, és ezzel egy régóta dédelgetett álma vált valóra, bajnoki címet szerzett az STC-1600-as...
Negyedik alkalommal rendezte meg október 22-én a Kiskunhalasi SZC Kiskunfélegyházi Közgazdasági Technikum a Dél-100 Kft. támogatásával a Profi-T – Ability Kupát. A versenyen általános iskolás diákok mérhették össze tudásukat egy olyan társasjáték segítségével, amely a kereskedelem, a logisztika és a...