Március 22. szombat, Beáta, Izolda
2019. szeptember 07., 15:51

VI. Kunsági Néptánc Találkozó

Az idei, XXI. Kiskunfélegyházi Libafesztiválon megrendezett VI. Kunsági Néptánc Találkozó seregszemléjén mintegy 250 néptáncos vett részt.
_DSC3012.JPG (3000 x 2000 px)

A helyi, kiskunfélegyházi Padkaporos Táncegyütteshez nyolc együttes érkezett a szomszédos településekről: Kiskunmajsa, Kunszállás, Mórahalom és Petőfiszállás mellett távolabbról, Hódmezővásárhelyről, Szegedről, Tatáról és még a határon túlról, a vajdasági Nagykikindáról is.

A színpadi bemutatkozó műsorokon kívül a találkozó résztvevői felvonulással és menettánccal köszöntötték a fesztivál látogatóit. A táncosok kora délután indultak a kiskunfélegyházi vasútállomástól a Kossuth utcán, amely egészen a városháza előtti nagyszínpadig tartott.

A bemutatkozó táncegyüttesek:

  • Padkaporos Táncegyüttes – Kiskunfélegyháza
  • Csűrcsavaró Táncegyüttes – Kunszállás
  • Délikert Möndörgő Táncegyüttes – Szeged
  • Petőfiszállási Táncegyüttes – Petőfiszállás
  • Pötörke Néptáncegyüttes – Tata
  • Mórahalom Néptánc Egyesület – Mórahalom
  • Róna Néptáncegyüttes – Nagykikinda (Vajdaság)
  • Mayossa Néptáncegyüttes – Kiskunmajsa
  • Árendás Néptáncegyüttes – Hódmezővásárhely

Fotó: Fantoly Márton
 

Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram