Újra családokkal telt meg a repülőtér

Reggel kilenckor zenés megnyitóval vette kezdetét a program, ahol a Kiskunfélegyházi Ifjúsági Fúvószenekar, Kis-Fekete Vilmos vezényletével alapozta meg a remek hangulatot. Csányi József polgármester megnyitó beszédében hangsúlyozta, hogy a rendezvény célja, hogy újra pezsgő élet legyen a repülőtéren. Szeretnék, ha a családok, baráti társaságok egyik kedvelt célpontja lenne a legendás helyszín, ahol egykor dr. Magyari Béla is nagyon sok időt töltött. Bízik benne, hogy a nagy előd példát adhat néhány fiatalnak, hogy akár hobbijának, akár hivatásának válassza a repülést.
A látogatók nap folyamán bemutató repüléseket ismerhettek meg, a bátrabbak pedig a felhők közé is emelkedhettek. A gyermekbirodalomban arcfestés, csillámtetoválás, ejtőernyő- és kitűzőkészítés, valamint népi játékok várták a legkisebbeket, de hatalmas ugrálóvár is a rendelkezésre állt, ahol a felesleges energiáikat levezethették a kicsik. VR szemüveges szimulátor is kedvelt programelem volt, és a Fénypárducok az íjászat rejtelmeibe is bevezették a nap folyamán az érdeklődőket. Délután oldalkocsis motorozásra is lehetőség nyílt, amit nagyon sokan ki is használtak, majd a napközbeni eseményeket tombolasorsolás zárta, ahol többek között Csányi József polgármester felajánlásának köszönhetően egy kerékpárral lett gazdagabb a szerencsés nyertes.
Nyitókép: Görög Anita