Újabb hiánypótló kiadványok érhetők el a Tourinform Irodában

A Munkácsy- és Derkovits-díjas művész Kovács Ferenc köztéri szobrait felvonultató, közelmúltban megjelent füzet nagyon sok ismerettel szolgál a városlakóknak és a Kiskunfélegyházára érkező vendégeknek is. Rosta Ferenc kultúráért felelős alpolgármester elmondta, hogy nagy munka előzte meg a kiadást, de erre szerencsére már egy olyan összeszokott csapat alakult ki az elmúlt időszakban, akikkel megvalósíthatóak ezek a nagy álmok. Nagyon szerették volna, ha ezek a komoly értékeket képviselő dokumentumok megszületnek és egy helyen gyűjtik össze, ezáltal pedig nem engedik elfeledni a kiskunfélegyházi értékes alkotásokat.

A Kovács Ferenc alkotásait bemutató kiadvány készítése közben merült fel az igény a folytatásra és a többi, városunkban található köztéri szobor bemutatására is. A Nagy mesterek szobrai Kiskunfélegyházán című füzet így született meg. Városunkban 24 ilyen alkotás található, amelyek javarészt a 70-es, 80-as években kerültek a helyükre. A szobrokról Rosta Ferenc elmondta, hogy egy akkori rendelet lehetővé tette, hogy oktatási intézmények felújítása, vagy nagyobb beruházások megvalósulása esetén a bekerülési költségek két ezrelékét fordíthatták műtárgyakra. Az akkori városvezetés és az intézmények igazgatói keresték a lehetőségeket, felkutatták a mestereket és ennek gyümölcse a ma is városunkban megcsodálható, komoly értékeket képviselő számos műtárgy.
Olasz Anita a Tourinform Iroda vezetője elmondta, hogy mindhárom kiadvány ezer-ezer példányban áll rendelkezésre irodájukban, díjmentesen. Hozzátette: nagy szükség volt a műtárgyak, köztéri szobrok tekintetében, hogy egy összeállításban szerepeljenek. A szerkesztők nagy örömére ezeket ma kiadványban összegyűjtve kezében tarthatja az olvasó.

A kiadványok összeállításán dolgoztak: Rosta Ferenc, Kállainé Vereb Mária, Olasz Anita, Mészáros Márta, Görög Anita, Tarjányi Roland Zsolt. A három füzet megjelenése alkalmából köszönetet mondanak Urbán Miklósnénak, a könyvtár nyugalmazott munkatársának, aki a téma, a helytörténet elkötelezett kutatója és ismerője, hosszú ideig tartó és végtelen precíz adatgyűjtés után méltó és hiteles emlékeket örökített meg, amelyre az utókor bátran és bizton támaszkodhat.






