Március 15. szombat, Kristóf
2018. május 24., 20:09

Titkok a levéltárból - 40 éve nyílt meg a Virág presszó

Az 1960-as, 1970-es években városunk arculata sokat változott. Sok régi, földszintes épületet lebontottak, helyükre emeletes társasházakat építettek. Különösen látványos átalakuláson esett át a belváros.
11. 40 éve nyílt meg a Virág presszó.JPG (384

Az akkori félegyháziak egyik kedvelt „szórakozóhelyét”, a Kossuth utcán lévő Virág cukrászdát is utolérte az építkezési hullám: 1974-ben lebontották azt a Kazinczy és Zrínyi utcák között elterülő háztömböt, amely addig otthont adott ennek a vendéglátóipari egységnek. A rozoga, régi épületsor helyén felhúzott, akkor modernnek számító épület emeletein lakások, a földszinten tágas üzletek kaptak helyet. A papír- és üvegbolt után 1978 nyarán nyílt meg az épület Kossuth és Zrínyi utcai sarkán a Virág cukrászda utóda, a Virág eszpresszó.

A műintézmény a megyei Vendéglátó Vállalat kötelékébe tartozott. Az ünnepélyes megnyitón megjelent a vállalat igazgatója, valamint a város vezetői is, akik egyetértően megállapították, hogy Félegyháza a megye egyik legszebb, legkorszerűbb vendéglátó egységével büszkélkedhet, amely hozzájárul a városiasabb utcakép kialakításához is.

A fejlődést számokban is ki lehetett fejezni: míg a régi cukrászda 100 m2 alapterülettel rendelkezett, addig az új, 5,2 millió forintos költséggel elkészült presszó 250 négyzetméteren működött. A nagyobb üzlethez nagyobb személyzet kellett, amelynek létszáma 7-ről 17 főre nőtt. Az első osztályba sorolt eszpresszóban külön helyet kaptak a nemdohányzók, és különlegességnek számított, hogy a kávéhoz tejport, a fagylalthoz pedig – amelyből a korszakban szokatlanul széles volt a választék – kekszet is felszolgáltak. A szabad levegőt kedvelők elüldögélhettek a virággal szegélyezett kis térre kirakott székeken, a színes ernyők alatt.

A Virág presszó helyén – igaz, csökkentett alapterületen – ma is cukrászda működik, kerthelyiséggel.  

Ónodi Márta

 

Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram