Szentmisét mondtak a városért

– A mai napon hálát adunk mindazokért, akik tettek, fáradoztak városunkért, hogy mi, ma, egy közösségként dicsőíthessük Istent és hálát adhassunk. Városalapítóinkra emlékezünk, értük is felajánlva ezt a szentmisét. Kérjük ma Isten áldását városunkra és családjainkra – hívta közös imádságra a híveket Geszler Péter plébános.
Régi hagyomány városunkban, hogy Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepéhez kapcsolódva városalapítóinkról is megemlékezünk, felelevenítve, hogy Mária Terézia királynő 1774. február 4-én írta alá Félegyháza mezővárosi oklevelét. Ezt követően az akkori plébános, Benedek Ágoston javaslatára a város elöljárói ezen a napon imádkoztak a városért, és gyújtottak érte gyertyát. A plébános későbbi elhelyezésével a kezdeményezés elhalt, majd 1808-ban Balogh István plébános elevenítette fel a hagyományt, de csak pár évig tartották meg. Hosszú idő eltelte után, 2003-ban Talapka István apát-plébános élesztette újra. Azóta, vagyis 22 éve töretlenül él ez a hagyomány.