Szász András író volt a kiskunfélegyházi könyvtár vendége

Szász András, a partiumi születésű író-szerkesztő, csaknem két évtizedes újságírói pályát tudhat maga mögött. Munkája során nemcsak írásban örökítette meg tapasztalatait, de fényképezőgéppel is. Képei számos hazai és nemzetközi kiállításon szerepeltek. Neve dokumentarista és helytörténeti munkái révén is ismertté vált, Erdélyről szóló írásai és vallási témájú kötetei különösen meghatározók életművében.
A találkozón elhangzott: az író otthonra talált Kiskunfélegyházán, amelyet Móra Ferenc városaként emlegetett, és úgy érzi, Isten gondviselése vezette ide. Móra mellett Wass Albert is jelentős hatással volt gondolkodására és írói világára. Vallja, hogy a kötelességet meg lehet tanulni, de a küldetés az, ami igazán számít – és amíg élünk, nem tehetjük le ezt a küldetést.
Szász András eddig 32 könyvet írt, de nem számolja őket, és nincs kedvenc kötete: mindegyik mást jelent számára, egy-egy arcát mutatja meg a szeretet témájának. Írói motivációja nem mindig tudatos: „amikor írni kell, írni kell” – fogalmazott.
A szerző megtérését egy erdélyi út során élte meg, és azóta is hitét tartja egyik legfőbb iránytűjének. Imakönyvet is készített saját fotóival illusztrálva. Nemcsak Erdély, hanem Kiskunfélegyháza is fontos számára: írt a város múltjáról és neves személyiségeiről is, mert szerinte írásos emléket kell állítani azoknak, akik méltóak rá.
Jelenleg alkotói szünetet tart, ihletet gyűjt, közben akvarelleket gyűjt és tervezi, hogy azokat bekeretezteti. Mint mondja, az érték számára nem tudásban vagy hatalomban mérhető, hanem az emberből áradó, szeretetteljes minőségben – amit akár csukott szemmel is érezni lehet.
A program végén kérdésekre és dedikálásra is lehetősége volt a közönségnek.