április 29. kedd, Péter
2018. március 13., 10:53

Rekordszámú résztvevővel rendezik meg idén a helytörténeti vetélkedőt

Az elmúlt évek nagy sikere után idén 14-dik alkalommal rendezik meg Félegyházán, a Kiskun Múzeum és a Petőfi Sándor Városi Könyvtár összefogásával, a helyismereti vetélkedőt. A téma – amely adódott a Petőfi Emlékévből – Petőfi, a „halhatatlan dalnok” és Félegyháza az 1848-49-es szabadságharc idején lesz. A szervezők felhívására három korcsoportban, rekord mennyiségű, 147 csapat jelentkezett. A vetélkedő résztvevői betekintést nyernek a helyi levéltárban fellelhető korabeli dokumentumokba, feljegyzésekbe, és azokból megtanulnak önálló következtetéseket levonni.
Helyismereti vetélkedő.jpg (6016 x 4000 px)

A megmérettetés ezúttal kétfordulós lesz. A csapatok az első forduló során önálló kutatómunkával, a megadott helyismereti irodalom felhasználásával oldanak meg feladatokat a levéltárban. A második forduló kapcsán ellátogatnak a város főbb intézményeibe, így például a Petőfi Sándor Városi Könyvtárba, a Petőfi Sándor Emlékházba, a Móra Ferenc Művelődési Központba, a Szakmaközi Művelődési Házba, valamint a polgármesteri hivatalba.

A rendezvény témaválasztásával a rendezők szeretnék elérni, hogy a diákok megismerjék a 2018-2019-ben meghirdetett Petőfi Emlékév félegyházi programsorozatán keresztül, a méltán világhírű Petőfi Sándor műveit és hiteles képet kapjanak az 1848-1849-es szabadságharc eseményeiről. Emellett a helyi fiatalok játszva tanulnak a város épületeiről, utcáiról, miközben az összefogásról és csapatszellemről is tapasztalatokat szereznek. A három korcsoport hat legjobban teljesítő csapata közös, budapesti kiránduláson vehet részt. Az eredményhirdetés május 23-án lesz.  

 

Kövessen minket a Facebookon is!

aktuális

chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram