Összefűzött szavak: negyedik gimnáziumi antológia

A műsorban részleteket hallhattak az antológia alkotóinak munkáiból, majd a beküldött pályaművek értékelése és díjazása következett. Fekete Zoltán, az antológia főszerkesztője Kele Nikol Léda 11/E osztályos tanuló szavait idézte a díjátadó kezdetén:
„Legyetek büszkék magatokra, mert szerintem Ti vagytok a generációnk legbátrabbjai, hiszen kimondtok olyan dolgokat, amelyeket mások nem mernek. Vagy a neveteket adjátok a haragotokhoz, megbántottságotokhoz és csalódottságotokhoz. (…) Írjatok, írjatok, írjatok és mi továbbra is izgatottan olvassuk majd! Itt mindenki nyert valamit. Még mi is, akik értékelik. Viszont döntenünk ismét muszáj volt, hiszen a pontszámok racionalitását nem tudjuk túlszárnyalni. A kis herceg gondolatait tolmácsolva: de mi, akik megértjük az életet, mi bizony fütyülünk a számokra!”
A díjazottak:
Szaktanári különdíjat kapott Magyar Koppány. Vers kategóriában harmadik helyen végzett Vincze Vivien, második Demeter Anna lett, első helyet Bán Zoltánnak és Rozsi Barnának ítélték oda.
Novella kategóriában harmadik helyet Pap Anna kapta, második helyen Csertő Timea, az első helyen Csányi Noémi végzett.
A zsűri különdíját Major Edina illusztrátornak nyújtották át.
Az antológia alkotói:
Antal Bianka, Bán Zoltán, Buzder-Lantos Orsolya, Csányi Noémi, Csertő Tímea, Demeter Anna, Faragó Jenő Vencel, Garas Renáta, György Albert, Kele Nikol Léda, Kiss Izabella, Magyar Koppány, Papp Anna, Rozsi Barna, Sallai Lilien, Tercsi Renáta, Vincze Vivien.
Illusztrátorok: Balla Vivien, Gyimesi Csenge, Győri Petra, Hatvani Boglárka, Király Zita, Török Tina, Nyúl Boglárka, Pengő Sándor, Szabó Klaudia, Terjék Gréti, Antal Bianka, Major Edina, Csányi Noémi, György Albert, Csertő Tímea.
Dr. Kása Zsuzsanna igazgató az esemény végén szívből gratulált az alkotóknak és örömének adott hangot, hogy már a sorban negyedik antológiát adta ki intézményük. Megköszönte Fekete Zoltán elhivatott munkáját és reméli, hogy a következő években is hasonló, színvonalas kiadványok színesítik majd a gimnázium életét.
Az eseményen közreműködött Hevér Henrietta verssel, Fekete Zsuzsanna zongorán, gitáron és énekkel.