Tisztelet a természetnek

Erről a „többről” így vallott az életére visszatekintő, az életről mesélő Fekete István:

„…a magam vizein horgásztam, a magam erdeiben vadászgattam, ahova másnak nem volt sem horgászengedélye, sem vadászjegye, és most már nem is lehet soha, mert ezek a vizek elapadtak, ezek az erdők elmúltak, és csak álmaimban és írásaimban élnek, ha nem is „örökké”, de talán sokáig, nagyon sokáig.”

Fotó

A magát a természet részének tartó író személyes kapcsolata, bensőséges viszonya jogán mondja magáénak az erdőket, ahol járt, amelyek azonban az elröppenő emberi évekkel együtt elmúltak.

És igen, sajnos tudjuk is és tapasztaljuk is az erdők elmúlását. Tudjuk, hogy Európa egykor volt hatalmas erdőségeinek csak morzsányi nyomai vannak meg és látjuk magunk körül a rohamosan pusztuló fákat, mert erdőben, bizony már alig-alig sétálgatunk. Pedig az erdő a földi élet leghosszabb életű, legösszetettebb működésű, tökéletesen szervezett életközössége, ahol megszámlálhatatlan élőlény él együtt csodálatosan összehangolt, állandóan változó rendben.

Az ember az utóbbi röpke néhány száz év alatt hosszú évezredek során kialakult erdőségeket irtott ki magának. Pedig a fák természetes életidejéhez mérten túl rövid emberi élet nem elégséges ezeknek az erdőségeknek a visszaállításához. Ma már bizonyosan tudjuk, hogy a napjainkban érzékelhető klímaváltozáshoz az erdők kipusztítása jelentős mértékben járult hozzá. A Duna-Tisza közén tapasztaltak ismeretében hosszú távon szinte lehetetlen feladatnak látszik az itt lévő erdőket megtartani. Egyre több szakember vallja, hogy ez csak a természetben zajló folyamatok tiszteletben tartásával lehetséges.

Parkerdő a közjólét szolgálatában

Kiskunfélegyháza egykori erdős sztyepp természetes növénytakarója az 1900-as évek második felére – kisebb-nagyobb mélyfekvésű gyep-nádas kivételével – szántókkal, szőlőkkel és kertekkel tarkított kultúrtájjá vált.

1958-ban a Kiskunsági Állami Erdőgazdaság megkereste a városi tanács mezőgazdasági osztályát, hogy szakemberek bevonásával jelöljék meg azokat a mezőgazdasági művelésre alkalmatlan területeket, amelyek három éven belül befásíthatók. Fásításra a város külterületén összesen 100 kataszteri hold (57,55 ha) állami tartalékterületet jelöltek ki. 1960 októberében a városi tanács határozatot hozott az úgynevezett Muszáj (vélhetően muszájból művelt, gyengébb termőképességű) földeken parkerdő létesítéséről. Ezt az előkészítések során kezdetben 55 hold (32 ha) nagyságú területen tervezték, amelyhez – a levéltári adatok szerint – még 1960-ban további 23 hold területet kisajátítását tervezték. Ez azonban a területi adatok ismeretében már nem valósult meg.

A parkerdő telepítési tervét a Kiskunsági Állami Erdőgazdaság készítette el végül öt erdőrészletre, összesen 32,38 ha területre vonatkozóan. A csemeték még 1961 tavaszán a földbe kerültek. A területet kocsányos tölgy, nagylevelű hárs, nyugati ostorfa, feketefenyő, erdeifenyő, magas kőris, szürke nyár, amerikai kőris, magyar kőris, közönséges platán, mezei szil és óriás nyárs fafajokkal telepítették be. Még a telepítés évében a fiatal csemeték gyomok elleni védelme érdekében köztes művelésben tengeri (kukorica) termelésére kötöttek szerződést mezőgazdasági termelőkkel.

1971-es iratból tudjuk, hogy azokban az időkben 10 ha nagyságú belvizes terület nehezítette az erdőgazdálkodói feladatok ellátását. Ebben az időszakban készülhetett az akkoriban még titkosított katonai használatra szánt nagyon szép, színes topográfiai térkép, amely már ábrázolja a terület vízmentesítésére létesített belvízcsatornát. Az időben tovább haladva, 1974-ben esőbeálló, padok, tájékoztató táblák kihelyezésével a területet közjóléti használatba adták át a város lakosságának.

Változó körülmények között

Napjainkban tehát 65 éves az erdőnk. Időközben az egykorú állományban sűrű cserjeszint nőtt fel, benne többek között korai juhar, mezei juhar, zöld juhar, fehér akác, mezei szil, keskenylevelű kőris, ezüstfa, nyugati ostorfa, amerikai kőris, hárs újulattal. A fiatal fák egy része a honos fafajok természetes szaporulata, másik részük azonban az őket elnyomni képes, korábban betelepített, illetve magától betelepülő idegenhonos, időközben invazívvá (a szóban forgó ökoszisztémában esetleg kárt okozóvá) vált fafajok egyedei.

Ez az évtized rendkívül forró és csapadékban szegény nyarakkal indult, amely bizony a parkerdőt is megtépázta. Az idősebb tölgyek jelentős része elpusztult, vagy visszafordíthatatlanul szárad, de az akácok, nyarak és fenyők közül is sok kiszáradt. Sajnos a majálisra kitelepülő rendezvények miatt a főút melletti aljnövényzetet rendszeresen ritkítani szükséges, amiatt az erdőszél gyakorlatilag teljes pusztulásra van ítélve. Elpusztul az a növényzet, amely az erdő belsejét hivatott védeni. Pedig az erdő lényegi meghatározója a folyamatos változásában is stabil, egymást segítő, védő, támogató, a minél nagyobb szervesanyag termelő életközösség megléte.

Út az örökerdőig

2025-ben új tízéves – központilag tervezett – körzeti erdőterv készül, amiben a parkerdő egyes részei a pusztulások nyomán már nem zárt erdőként szerepelnek. Amennyiben nem tudjuk szakmailag megalapozottan úgynevezett felnyíló erdővé (azaz erdős sztyeppé) átminősíttetni őket, úgy ezekre az erdőrészekre kötelezően végrehajtandó tarvágást, majd mesterséges felújítást, új erdőtelepítést írnak elő. Nagy tétje van annak, hogy milyen jövőképet tervezünk meg a parkerdőnek, és milyen lépésekkel haladva közelítünk a cél elérése érdekében.

A város erdészeti szakirányítójával, valamint kiváló erdőmérnökökkel konzultálva, több talajvizsgálat eredményének ismeretében egy éve összehangolt munka indult el. Ennek célja, hogy megtaláljuk a területen megélő, és – az ijesztőnek tűnő változások közepette is – egymással jól szerveződő, a körülményekhez alkalmazkodó fafajokat, növényállományokat. Sok ismeretlen tényezővel állunk szemben, de sokat tanulhatunk az elmúlt 65 év tapasztalataiból is.

Láthatjuk, hogy 65 évvel ezelőtt kiváló választás volt a nagylevelű hárs, a magas kőris, a magyar kőris, a mezei szil, de a gyakorlat rámutat arra is, hogy a kocsányos tölgy alól sajnos eltűnt az életet adó víz, hogy az idegenhonos fafajok elnyomó, kiszorító növényekké váltak, hogy elindult egy átalakulás, amelyben most segíteni kell az erdőt ahhoz, hogy „jó célba érjen”. A cél pedig, hogy minél természetesebben működő – gazdag fajösszetételű, megújuló, azaz „önmagát ültető”, változásaiban is állandó borítást biztosító erdőállomány jöjjön létre. Az erdészek ezt egy nagyon szép kifejezéssel illetik: örökerdő-gazdálkodás.

A jelen helyzetből az örökerdőig eljutni azonban hosszú az út, nagyrészt járatlan és ismeretlen. Ez az út a (tar)vágásos üzemmódból egy átmeneti üzemmódra történő átállással indítható. Ezt az erdészeti hatóság engedélyezi egy szakmailag kellően átgondolt örökerdő terv alapján. Jelenleg azokat a termőhely feltárási vizsgálatokat végezzük, amelyek ezt az engedélykérelmet megalapozzák.

Új utakon járva

Most februárban párhuzamosan három erdőrészletben már folyik a kiszáradt és az invazív fák kitermelése. Közvetlen a parkerdő területébe ékelődve egy egyhektáros nagyságú, a szomszédos erdőrészeket veszélyeztető területen már kitermeltük a maguktól megtelepedett és invazívan terjeszkedő zöldjuhar fákat. Itt ősszel makkvetéssel tervezünk erdősítést.

A többi, természetes újulattal rendelkező erdőrészletben úgynevezett biotóp (azonos életfeltételeket igénylő) fák meghagyása mellett történik a kiszáradt, valamint az özönfák kitermelése. Ezzel az alattuk már meglévő nemes fák felnövekedését is segítjük. Az egyes munkafolyamatok annyira egymásra épülnek, hogy a tervezés csak menetközben történhet. Ezeket a feladatokat az örökerdő terv foglalja egységes idő- és térszerkezeti rendbe. A megfelelő fafajok megtalálása mellett a jövőben vélhetően nem csak a hazai honos fafajokra lehet és kell támaszkodni, hanem azoknak a mienkhez hasonlóan meleg és száraz éghajlatú területeken kialakult változataira, ökotípusaira is.

Az örökerdőben minden fának egyedi feladata van. Némelyik gazdasági értéket termelő ún. javafa lesz, mások ökológiai értéket adó ún. biotóp vagy habitatfák, ezeken túl lesznek talaj- vagy törzsárnyaló fák is. Ez utóbbiakat később ugyan eltávolítjuk, de holtfaként az erdőben maradnak. Ez a művelés folyamatos odafigyelést igényel, a fák rendszeres jelölését, szálaló vágással történő gyérítését, a különböző fiatalabb fák kinevelését.

Bevett gyakorlat, biztosan követhető példa nincs. A folyamatos erdőborítást biztosító örökerdő-gazdálkodásra történő átállást azonban a globális éghajlatváltozás mindinkább sürgeti, hiszen ezek az erdők ellenállóbbak a klímaváltozás során kialakuló kedvezőtlen környezeti viszonyokkal szemben.

De ezek az erdők megjelenésükben is barátságosabbak. Akik bennük járnak, átélhetik, hogy az erdők, ha nem is élnek örökké, ahogy Fekete István álmaiban és írásaiban, de nagyon sokáig talán igen. Akár itt körülöttünk, Félegyházán, a parkerdőben is.

Nagy Ágnes
városi főkertész