Június 12. péntek, Villő
2026. június 12., 10:00

Belső megújulás az Ótemplom tornyában

Kiskunfélegyháza történelmi szívében, a Sarlós Boldogasszony-templom tornyából évszázadok óta szólnak a harangok, hirdetve az időt és kísérve a közösség életének legfontosabb pillanatait. A toronyban rejlő harangok azonban most – történetük során már sokadszor – különleges figyelmet igényelnek.

Geszler Péter plébános osztotta meg velünk a részleteket a toronyban észlelt aggasztó jelekről.

– Olyan plusz rezgést észleltünk fönt a toronyban, ami aggodalomra adott okot. A harangszoba fölött olyan kilengése volt a toronynak, ami már érezhető volt – magyarázta a plébános.

A szakértelem és a felfedezett problémák

A jelenség okának feltárására szakembereket hívtak: egy magyarországi harangmérnök és egy statikus, német szakértők bevonásával mérte fel a teljes szerkezetet. A vizsgálat rámutatott, hogy a négy harang közül a 417 kilogrammos Szent István-harang rezgései szinkronba kerültek a torony alaprezgésével, így összeadódva okoztak fokozott kilengést.

A helyzet súlyosságát tetézte, hogy a vizsgálatok során kiderült: a harangszék, az az acélszerkezet, amely a harangokat tartja, az évek során elöregedett és korrodálódott. A padlószint alatti, nehezen hozzáférhető részeken a tartószerkezet állapota kritikussá vált, több helyen annyira elgyengült, hogy a beavatkozás elkerülhetetlenné vált.

Történelmi harangok, változó sorsok

A kiskunfélegyházi harangok története meglehetősen viszontagságos. A jelenleg négy harangból álló "család" különböző időszakokból származik és különböző sorsokat tudhat magáénak:

  • Nagyharang: 1540 kg-os, a Szentháromság tiszteletére (1999-ben öntve).
  • Nagyobbik középharang: 848 kg-os, Szűz Mária tiszteletére (2004-ben öntve).
  • Szent István-harang: 417 kg-os (1970-ben öntve), amely jelenleg a statikai problémát okozza.
  • Lélegharang (Szent József): 82 kg-os, Münchenben készült 1716-ban.

A történelem során sok harangot elvittek, újraöntöttek, vagy éppen nyomtalanul eltűntek, mint például a 660 kilogrammos középharang, ami az 1951 és 1960 közötti években vált köddé.

Összefogás a közös értékekért

A Városalapítók Napi ünnepségen Geszler Péter plébános külön is köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik lehetővé teszik a templom harangjának megújulását. Háláját tolmácsolta Kiskunfélegyháza Város Önkormányzatának, a Kalocsai Főegyházmegyének és a hívek közösségének. Külön kiemelte azokat a helyi vállalkozókat és támogatókat, akik az Ótemplom Alapítványon keresztül nyújtott adományaikkal és segítségükkel állnak a projekt mellé, valamint köszönetét fejezte ki az adójuk 1%-át felajánlóknak is.

– Ez az összefogás szép példája bizonyítja: közös akarattal és felelősségvállalással maradandó értékeket lehet megőrizni a jövő generációi számára – hangsúlyozta a plébános.

Tervek a jövőre: ötharangos torony

A megoldás egy új, statikailag stabil harangszék építése, amelynek a tervei már el is készültek, és jelenleg a Műemlékvédelmi Hivatal engedélyeztetési folyamatában vannak. A tervek szerint az új harangszékben emeletesen helyezik majd el a harangokat.

A folyamat során a problémás, „elfáradt” állapotú 417 kilogrammos Szent István-harangot a város támogatásával újraöntik. Ezen felül a hívek nagylelkű felajánlásaiból egy új harang készítése is cél, amivel a templom tornya visszanyerheti régi, 250 évvel ezelőtti fényét: az ötharangos rendszert.

– Nagyon remélem, hogy idén már ez meglesz, és sikerül biztonságosan megújítanunk ezt a történelmi értékű szerkezetet – zárja a beszélgetést bizakodóan az atya.

V. B.
Fotó: V. B.
Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram