Július 17. csütörtök, Elek, Endre
2025. július 05., 14:00

Ökotudatosság és természetközeli kalandok könyvtári keretek között

Június 30. és július 4. között újra táborozókkal népesült be a Petőfi Sándor Városi Könyvtár: tizenhét általános iskolás vett részt a többéves hagyománnyal bíró öko élménytáborban. Olyan hét volt ez, ahol a természetvédelem, a közösségépítés és a játékos tanulás állt a középpontban.

A Petőfi Sándor Városi Könyvtár július első hetében ismét megnyitotta kapuit a természet iránt érdeklődő táborozók előtt.

– Az öko élménytábor évről évre élményekben gazdag, értékteremtő nyári elfoglaltságot nyújt a helyi fiataloknak. Az idei táborba 17 általános iskolás látogatott el, hogy öt napon át a környezettudatosság jegyében együtt kalandozzunk Kiskunfélegyháza és környéke különleges helyszínein. A tábor célja nem csupán a környezettudatos szemléletformálás, hanem a közösségépítés és az élményszerű tanulás is – fogalmazott a tábor vezetője, Tóth-Kovács Nikolett.

A könyvtár munkatársától azt is megtudtuk, hogy a hétfői nap ismerkedéssel és a bibliotéka felfedezésével indult: a gyerekek csapatépítő foglalkozás után könyvtárbemutatón vettek részt, aminek keretében Seres Judit helyismereti könyvtáros mutatta be az épület érdekességeit a táborozóknak. Délután különleges zenei élmény várta a gyerekeket. Tóth Ákos zenész tartott hangszerbemutatót, ahol a zene és a környezettudatosság kapcsolatáról is szó esett. A fiatalok testközelből ismerkedhettek meg több hangszerrel: a klarinéttal, a tárogatóval és a szaxofonnal.

Kedden a Szérűskertbe kirándult a csapat, ahol Kollár László, a Huszka József Hagyományőrző Egyesület és Sportegyesület képviseletében mutatta be a tradícionális gazdálkodást és az állattartás természetközeli módjait. Délelőtt egy kellemes sétát tettek a Kálvária-dombra, majd a program szabad játékkal folytatódott a tanyán és a közeli erdőben, ahol a természet közelsége még inkább megerősítette bennük az élményeket. A gyerekek a nap folyamán segítettek az ebédkészítésben is: krumplit pucoltak, kavargatták a bográcsban fövő paprikáskrumplit, ebédhez terítettek. A nap zárásaként az íjászatba is belekóstolhattak a fiatalok, ahol próbára tehették ügyességüket és koncentrációjukat.

A szerdai napot Udvardi István foglalkozása nyitotta, ahol a gyerekek madárodút készítettek – a könyvtár logójával ellátva, amelyeket később köztereken helyeznek majd el. A foglalkozást a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) támogatta, amelynek munkájával is megismerkedtek a résztvevők. A gyerekek különböző típusú odúkat is láthattak, és megtanulták, hogy nem minden madárnak jó ugyanaz a méret vagy forma. Az odúkészítést követően Abdelmagid Iván tartott interaktív előadást a magyarországi madárfajokról, így a délelőtt nemcsak alkotással, hanem hasznos természetismereti tudással is gazdagodott. Ebéd után a közeli játszótéren természeti kincseket kerestek a gyerekek, amiket saját, erre a célra kialakított kincsesládájukba gyűjthettek. A napot az Elveszett Erdők című magyar természetfilm vetítése zárta, amely a Kárpát-medence hegyvidéki erdeinek ökoszisztémáit mutatta be. A gyerekek megismerkedhettek Magyarország erdőinek különleges élővilágával, biológiai sokféleségével és a 21. század természetvédelmi kihívásaival.

Csütörtökön a Kiskun Múzeumban Samu Csilla környezettudatos foglalkozásán vehettek részt a gyerekek megismerkedve bolygónk felépítésével, földrajzával és történetével, valamint bepillanthattak a kőzetek és ásványok világába is. Kinccsel távoztak innen is. A foglalkozást tárgyalkotás zárta, ahol akril festékkel aranyszínnel alapozott kövekre festhettek népi motívumokat a táborozók. Délután a Kecskeméti Katona József Könyvtárban működő Bács-Kiskun megyei Europe Direct Iroda munkatársai Balogh Orsolya Kinga és Molnár Dániel jóvoltából VR-eszközökkel és robotikával ismerkedhettek meg egy interaktív bemutatón keresztül. A digitális kaland is csatlakozott a tábor tematikájához. A gyerekek tengerparton és a dinoszauruszok földjén suhanó hullámvasúton utazhattak.

A zárónapon, pénteken Fülöpjakabra kirándultak a résztvevők. Délelőtt vezetett sétával bejárták az ottani ökokertészetet, az egykori sertéstelepet és a leendő haltelepet. Szó esett az üzemek környezettudatos működéséről, például a vízcirkulációs berendezésekről. Ebéd után rovarhotelt építettek a fiatalok, amit a haza is vihettek magukkal. Kis Virág kerámiastúdiójában saját agyagmunkákat is készíthettek. A nap végén közösen értékelték a hetet, és hivatalosan is lezárták az élményekben gazdag tábort.

A táboroztatást Pálfiné Lajos Klára könyvtáros, valamint Szabó Hajnalka és Karó Magdolna közösségi szolgálatot végző diákok segítették.

A tábor megvalósítását részben a Nemzeti Kulturális Alap támogatása tette lehetővé, hozzájárulva ezzel ahhoz, hogy a gyerekek élményeken keresztül mélyíthessék el környezettudatosságukat és természetszeretetüket.

G. E.
Kövessen minket a Facebookon is!

aktuális

chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram