November 6. péntek, Lénárd
2026. szeptember 21., 08:00

Nyeregbe pattant Félegyháza – harmadszor rajtolt el a Kunkarika

Ideális kerékpáros időjárás fogadta szeptember 20-án a Kunkarika résztvevőit. A Városi Sportcsarnoktól induló rendezvényre ezúttal is érkeztek családok, baráti társaságok és tapasztaltabb bringások, akik különböző hosszúságú távokon tekerhették körbe a környéket.

A rajt előtt Balla László alpolgármester köszöntötte a kerékpárosokat, és hivatalosan is megnyitotta a rendezvényt. A résztvevőknek azt kívánta, hogy mindenki jó hangulatban, sikeresen teljesítse a választott távot, és a sport mellett az út szépségeit is élvezze. Hangsúlyozta, hogy egy ilyen közösségi eseményen az eredmény mellett legalább ilyen fontos, hogy mindenki biztonságban érjen célba.

A szervezők a rajt előtt szintén a biztonságra hívták fel a figyelmet. Kiemelték a megfelelő védőfelszerelés, különösen a bukósisak használatának fontosságát, valamint azt, hogy a kerékpárosok az út során fokozottan figyeljenek egymásra és a közlekedés többi résztvevőjére.

Négy táv, egy közös cél

A Kunkarikát idén harmadik alkalommal rendezték meg. A Bringabarátok SportEgyesület, a Bringabarát Kerékpárbolt, Szerviz és Speciality Kávézó, valamint a Kiskunfélegyházi Tourinform közös szervezésében megvalósuló eseményen négy táv közül választhattak a résztvevők.

A leghosszabb, 120 kilométeres Nagykarika azoknak jelentett komolyabb kihívást, akik hosszabb tekerésre vállalkoztak. A 75 kilométeres Kiskarika a haladó kerékpárosokat várta, míg a 33 kilométeres Kunkorikát azok is könnyebben teljesíthették, akik egy rövidebb, de tartalmas kerékpáros túrára indultak. A 16 kilométeres Kincskereső túrát elsősorban a családoknak és a fiatalabb résztvevőknek szánták.

A rendezvény idén is több generációt szólított meg. A legfiatalabb induló mindössze négyéves volt, a legidősebb résztvevő pedig 76 évesen pattant nyeregbe. A két korosztály között pedig szinte minden életkor képviseltette magát.

A Kunkarika nemcsak a helyieket mozgatta meg. A szervezők tapasztalatai szerint az ország több pontjáról is érkeztek résztvevők, Debrecentől kezdve több távolabbi településről is útnak indultak Félegyháza felé.

Idén mintegy 700-an rajtoltak el, így a Városi Sportcsarnok környéke már a start előtt megtelt kerékpárosokkal. Volt, aki a hosszabb táv miatt készült, mások családi programként tekintettek a túrára, de a rajtvonalnál mindenki ugyanazért ült nyeregbe: hogy két keréken fedezze fel a város és a környék útjait.

A hosszabb távok rajtja délelőtt 10 órakor volt, a családi túra pedig valamivel később indult. A résztvevőket az útvonalakon frissítőpontok segítették, a sportcsarnok környékén pedig a kerékpározáshoz kapcsolódó programok is várták az érdeklődőket.

A Kunkarika harmadik alkalommal is megmutatta, hogy Félegyházán a kerékpározás nem csupán közlekedési forma vagy sport, hanem közösségi élmény is lehet. Vasárnap pedig ehhez az időjárás is igazán kegyes volt: napsütésben, jó hangulatban és két keréken indult útnak a mezőny.

V. B.
Fotó: V. B.
Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram