Március 15. szombat, Kristóf
2025. február 07., 16:00

Móra-felolvasó délelőtt a könyvtárban

Több mint 200 általános iskolás ismerkedett meg Móra Ferenc csodálatos történeteivel február 6-án, csütörtökön délelőtt, a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban. A Móra Ferenc Közművelődési Egyesület programján megelevenedtek az író klasszikus művei, amelyeket az iskolások és tanáraik olvastak fel egymásnak.

Tizennégy évvel ezelőtt, Kapus Béláné kezdeményezésére, hagyományteremtő szándékkal hívta életre a Móra-felolvasó délelőttöt a Móra Ferenc Közművelődési Egyesület. A program célja, hogy a fiatalok körében is népszerűsítsék Móra Ferenc írásait, ezzel is tisztelegve az író, költő emléke előtt.

Kállainé Vereb Mária egyesületi elnöktől azt is megtudtuk, hogy a programon nyolc helyi iskola felső tagozatos diákjai vettek részt. A programra a Batthyány Lajos Általános Iskolából, a Darvas Általános Iskolából, a József Attila Sportiskolai Általános Iskolából, a Platán Utcai Általános Iskolából, a Dózsa György Általános Iskolából és a Constantinum Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Technikum, Kollégium Móra Ferenc Általános Iskolájából érkeztek résztvevők, csakúgy, mint a Tiszta Forrás Waldorf Általános Iskola, Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvodából és a Móra Ferenc Gimnázium hatévfolyamos osztályaiból.

– Iskolánként nyolc-tíz fő olvasott fel, és összesen több mint 200 diák és pedagógus vett részt a programon. Az esemény nem egy verseny, hanem azt a célt szolgálja, hogy a tanárok és a gyerekek forgassák a Móra-meséket, történeteket. Minden iskolából nagyon szépen fölkészültek, változatosak voltak a mesék, a történetek, amelyekből olvastak. Az elhangzott műveket a diákok és a pedagógusok közösen választották ki, mi csupán annyi megkötést tettünk, hogy 25 percbe férjenek bele – mondta.

Az iskolás csoportok mindegyike egy-egy szál virágot is hozott magával, amikből csokrot kötöttek és a program zárásaként elhelyezték a Móra téri szobornál.

G. E.
Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram