– Hogyan kezdődött a móra gimnázium és az elsősegélynyújtó verseny története?
– 2021-ben indult az egész. Akkoriban osztályfőnökként két diák jött hozzám, akik már az első hetekben elkéredzkedtek, mert bejutottak egy országos elsősegélynyújtó versenyre. Addig nem is hallottam erről a megmérettetésről, de onnantól magával ragadott. Az akkori csapat nagyon jól szerepelt, és bár a győztesek egy évig nem indulhatnak újra, a lelkesedés nem múlt el. Két évvel később, amikor már tizenegyedikesek voltak, újra belevágtunk, és sikerült egy remek csapatot toboroznunk.

– Rögtön jöttek is az eredmények?
– Nem azonnal. A megyei döntőn egy ponttal maradtunk le az egyik egészségügyi iskola mögött, de ez csak még jobban motiválta a diákokat. A következő évben, 2024 júniusában hatalmas fölénnyel nyertük meg a megyei fordulót, így kijutottunk az országos döntőre. Szeptemberben Győrben képviseltük az iskolát és Bács-Kiskun megyét, ahol a gyermek kategóriában első, az ifjúsági kategóriában pedig harmadik helyezést értünk el. Nagyon sokféle szituációval találkoztunk, volt újraélesztés, vízből mentés, baleseti helyzetek a strandon vagy a lovardában. Minden feladatot mentőbírók pontoztak, akik a mentőhívástól a sebellátásig mindent értékeltek.

– Csak gyakorlati feladatokat kaptatok, vagy elméleti tudást is kértek?
– Mindkettőt. Tudnunk kellett a Vöröskereszt történetét, az elsősegélynyújtás alapjait, és természetesen a gyakorlati szituációkat is hibátlanul kellett megoldanunk. Az iskolában rendszeresen tartottunk szituációs gyakorlatokat. Volt, hogy tömegbalesetet szimuláltunk, ahol több csapatnak kellett együtt dolgoznia. Ezek a helyzetek segítettek összekovácsolódni, és kialakult, hogy ki milyen szerepben működik a leghatékonyabban.

– Mennyire volt valósághű a verseny?
– Nagyon! A sérülések, a művér, a törött szélvédők – minden élethű volt. Előfordult, hogy turisták tényleg azt hitték, valódi baleset történt, és oda is jöttek segíteni. Ez persze csak még inkább megemelte az adrenalinszintet.

– Nem ijedtetek meg egy pillanatra sem?
– Nem, inkább motivált bennünket. Éreztük, hogy amit csinálunk, annak súlya van. És ha a valóságban történne hasonló, tudnánk, mit kell tenni.

– Ezek szerint nemcsak versenyhelyzetben, de a mindennapokban is készek lennétek segíteni.
– Így van. Ha baj történne, nem haboznánk. Szerintem ez a legfontosabb üzenete ennek a versenynek – hogy ne féljünk segíteni.

– Lesz folytatás?
– Mindenképp! Mivel a kategóriaváltások miatt van, aki jövőre új csapatot indíthat, szeretnénk továbbvinni a hagyományt. A tapasztalat már megvan, most új tagokat kell toborozni.

– Hatással van mindez a jövőbeli terveitekre is?
– Igen, mindketten az egészségügy irányába szeretnénk továbbtanulni. Ez a verseny nemcsak élményt adott, hanem előnyt is a továbbtanulásnál. Az orvosi egyetemi felvételinél például az ilyen tapasztalatokat külön pontozzák, és az önéletrajzban is jól mutat, ha valaki Vöröskereszt-versenyen ért el helyezést. Rengeteget tanultunk, emberileg és szakmailag is. És ha egyszer valóban szükség lesz rá, tudni fogjuk, hogyan kell cselekedni.

fotó: archív