Július 26. vasárnap, Anikó, Anna
2026. július 26., 18:00

Lokálpatrióta értékekkel a fenntartható, önellátó városért

Az önkormányzati ciklus első hat hónapjának tapasztalatairól, a zöld beruházások megóvásáról, az egészségügyi és oktatási víziókról, valamint a helyi gazdaság fejlesztéséről beszélgettünk Kollár Lászlóval, a Válasszon Jövőt! Kiskun Lokálpatrióta Egyesület színeiben megválasztott önkormányzati képviselővel. A politikus hangsúlyozta: munkáját továbbra is az önellátás, az önfenntartás, az önrendelkezés, a hagyományőrzés és a természetközeli szemlélet határozza meg.

2010 óta dolgozik képviselőként városunkban, így több mint 15 éve látja a város helyzetét, fejlődését. Visszatekintve az elmúlt hónapokra milyen kezdeményezésekben sikerült érdemi eredményeket elérnie?

– Az elmúlt félévben kiemelten bábáskodtam a Bercsényi utcai óvoda beruházása körül. A mindennapi munkám alapja a természetközeli életmód, és szeretném, ha ez a kisgyermekek életének is meghatározó része lenne. Az eredeti tervek szerint ki kellett volna vágni az udvar gyönyörű, régi fáit. Javaslatomra a terveket átgondolták, így a jelenlegi tervek szerint az épület kikerül majd az utcafrontra, amivel nemcsak a fákat sikerül megmenteni, de az óvoda udvara is növekedni tud. Emellett szorgalmaztam a bankfalui óvoda fejlesztését is, ahol a meglévő szabad kapacitások kihasználásával és az ingatlan felújításával újabb csoportszoba nyitható meg. Saját, családi faültetési programunk keretében pedig folyamatosan igyekszünk maradandó, zöld értéket teremteni a város közintézményeiben. Az elmúlt időszakban a Móra Gimnázium és a helyi óvodák udvarára ültettünk ginkgo bilobákat.

Az egészségügy és a szociális szféra helyzete kulcskérdés a városban. Milyen konkrét javaslatokkal készül ezen a területen?

– Évekkel ezelőtt az én kezdeményezésemre jött létre a helyi orvosutánpótlás-ösztöndíj, amelyet a közeljövőben szeretnék felülvizsgálni és módosítani. A célom az, hogy a támogatás már az első egyetemi évtől járjon a félegyházi fiataloknak, valamint nyissuk meg ezt a lehetőséget a fogorvosok, az egészségügyi szakdolgozók és a szociális szférában továbbtanulók felé is. A megyei kórházzal együttműködve a szakorvos-utánpótlást is biztosítani kellene. Ugyanilyen fontos a betegellátás elérhetősége: miután megszűntek a bankfalui és a lakótelepi rendelők, égető szükség lenne egy olyan helyi buszjáratra, amely az érintett területekről közvetlenül elviszi az idős, romló egészségi állapotú lakosokat a kórházhoz és az egészségházhoz. Sajnos napi szintű probléma, hogy egyes orvosok még mindig papíralapú leletekért rendelnek be idős, mozgásukban korlátozott betegeket ahelyett, hogy használnák az online felhőalapú rendszert. Szorgalmazom újabb szakrendelések, diagnosztikai lehetőségek városi letelepítését, hogy helyben elérhetőek legyenek – még ha fizetős módon is, de álljanak rendelkezésre a városban.

Vállalkozóként több mint 25 éves tapasztalattal rendelkezik. Mit gondol, milyen irányt kellene vennie Kiskunfélegyháza gazdaságfejlesztésének?

Továbbra is abban látom Kiskunfélegyháza jövőjét, hogy minél inkább önellátó, önfenntartó és önrendelkező legyen. A kiskun identitás és a történelmi Redemptio öröksége kötelez bennünket arra, hogy a saját lábunkra álljunk. A város logisztikai elhelyezkedése jó, de nem szabad diszkriminatív moratóriumokkal akadályozni az építkezéseket, vagy politikai alapon válogatni a betelepülni szándékozó vállalkozások között. A város vonzerejét a közlekedési infrastruktúra fejlesztése is növelné. Szükség lenne a belváros mentesítésére elkerülő utak megépítésével, meghosszabbítva például a Radnóti utcát a dr. Holló Lajos útig a vasút mentén, vagy a Lóúsztató melletti elkerülő utat becsatlakoztatva a Tanyasori útba, onnan pedig egy új úttal a Szentesi útig átvezetni a forgalmat.

Hogyan erősítené meg a helyi oktatást és a közigazgatás szerepét a város önállóságának növelése érdekében?

–  Szorgalmazom, hogy a szakképző centrumokba tagolt intézményeink újra önkormányzati fenntartásba kerüljenek, mert a hiányszakmákban nagy a visszaesés, a fizikai munka becsületét és a szakemberképzést pedig helyben kell megerősítenünk. Fontos feladat a helyi bérszínvonal emelése, az nem tartható állapot, hogy ugyan azért a munkáért 30-60 százalékkal kevesebbet kapnak a helyi munkavállalók. Ez az oka annak, hogy a fiatal szakemberek és az értelmiségiek elhagyják szülőföldjüket. Elengedhetetlennek tartom az építésügyi hatósági jogkörök visszaszerzését a kormányhivataltól az önkormányzathoz, mert csak így biztosítható a felelős, a helyi közösség érdekeit szolgáló településfejlesztés.

Korábban említette a természetközeli szemléletet. A klímaváltozás és a vízhiány súlyosan érinti a térséget. Milyen lépéseket lát szükségesnek a vízmegtartás és az energiagazdálkodás terén?

– Átfogó vízmegtartási koncepcióra és a szürkevíz, valamint a csapadékvíz hatékony hasznosítására van szükség. Ilyen koncepciója nincs a városnak, ezért szorgalmaztam polgármester úrnál ennek az ügynek a megvitatását is. Fontos lenne, hogy a környékbeli gazdálkodókat a víztakarékos, talajkímélő művelési technológiák felé tereljük ahelyett, hogy a tűző napon pocsékolnák el a szűkösen rendelkezésre álló vizet. Energiaoldalon a termálhő hasznosítására már több mint húsz éve létezik városi koncepció, ennek megvalósítása is időszerű lenne. Ezzel a fejlesztéssel az önkormányzati intézmények rezsiköltségeit is jelentősen lehetne csökkenteni, ráadásul környezetbarát módon.

A hagyományőrzést is kiemelt feladatának tekinti. A kulturális élet és a műemlékvédelem terén milyen kezdeményezéseket tart prioritásnak?

– A város kulturális élete örvendetesen pezseg, de a hagyományőrzés terén még több lehetőséget kell megragadnunk. A Kurultáj és az Ősök Napja rendezvényekbe még jobban be kell kapcsolni Félegyházát. Emellett párbeszédet kezdeményezek az egyház és a városvezetés között a Kálvária felújítása ügyében is, hiszen a múltunk értékeinek megbecsülése nélkül nem építhetünk fenntartható jövőt.

G. E.
Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram