Közlekedésrendészeti hírek Bács-Kiskun vármegyéből




Vármegyénkben egy hét alatt 60 rendőri intézkedést igénylő baleset történt, amelyekben tizenhatan sérültek meg.
Az egyenruhások 46 olyan autóst igazoltattak, akik a vezetés megkezdése előtt szeszes italt fogyasztottak; ketten balesetet okoztak. Az ittas vezetők ellen eljárás indult, vezetői engedélyüket minden esetben bevonják.
Május 21-én délelőtt két olyan közlekedési baleset is történt a vármegyeszékhelyen, amelyekben gyalogosok is érintettek voltak.
Reggel 8 óra körül egy 89 éves asszony a Nyíri úton gyalogosan át akart menni az út túloldalára, de úgy lépett le az úttestre, hogy nem győződött meg annak veszélytelenségéről, és nem adott elsőbbséget a szabályosan közlekedő autósnak. A sofőr ugyan fékezett, de a kocsi érintőlegesen így is nekiment az idős nőnek, aki könnyű sérülést szenvedett. A gyalogos ellen szabálysértési eljárás indult: egyrészt nem a közelben lévő kijelölt gyalogos-átkelőhely ment át, másrészt figyelmetlen volt az úttestre lépés során.
Röviddel dél előtt egy 75 éves kecskeméti lakos az Eper utcában vezette autóját. A sofőr a Vízmű utcai kereszteződéshez érve úgy kanyarodott balra, hogy nem adott elsőbbséget a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen – a szüleivel – közlekedő kisgyermeknek, és elütötte. A kisfiú könnyebben sérült, a sofőr ellen pedig eljárás indult.
Kérjük a közlekedés résztvevőit, hogy tartsák be a KRESZ szabályait, figyeljenek a közlekedés többi résztvevőjére, hiszen a balesetek megelőzhetők!
Ne feledjék, mindenkit hazavárnak!
Balesetmentes közlekedést kíván a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság