Július 17. csütörtök, Elek, Endre
2025. július 03., 08:00

Közeleg a XXVI. Kiskunfélegyházi Libafesztivál

Szeptember 12-13-án ismét megtelik élettel Kiskunfélegyháza belvárosa, hiszen huszonhatodik alkalommal rendezik meg a város egyik legkedveltebb eseményét, a Libafesztivált. A hagyományőrző és családbarát programokkal teli fesztivál idén is felejthetetlen élményt ígér minden korosztálynak.

A kézművesek utcájában különleges portékák, gasztronómiai különlegességek és helyi ízek várják a látogatókat. A néptánc szerelmesei a XI. Kunsági Néptánc Találkozón gyönyörködhetnek a térség néptáncegyütteseinek előadásaiban, míg a főzőkedvűek a „Ki-mit-tud sütni-főzni libából” elnevezésű főzőversenyen mérhetik össze tudásukat. A sportosabb résztvevők idén is rajthoz állhatnak a Ludas Matyi futamon, a gyermekeket pedig a varázslatos Móra-udvar mesekertje várja.

A kulturális élményeket tovább színesíti a Széljáró Balladás előadása, valamint a Prima Közönségdíjas Félegyházi Táncszínház, amely Ludas Matyi című táncjátékával kápráztatja el a közönséget. A zenei palettát a népzene és világzene kiválóságai, a Cimbaliband és Herczku Ágnes, valamint a fergeteges hangulatot garantáló Bohemian Betyars koncertjei teszik teljessé.

Kövessen minket a Facebookon is!

aktuális

chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram