Koszorúzással emlékeztek Móra Ferencre

A Móra Ferenc téren megjelenteket – köztük Balla László alpolgármestert, a Móra Ferenc Közművelődési Egyesület és a Móra Ferenc Társaság tagjait, a városi intézmények képviselőit – Kovács-Csonka Szilvia, a Móra Ferenc Művelődési Központ vezetője köszöntötte.
– Móra Ferenc 1879. július 19-én született Félegyházán és huszonkét esztendőt töltött szülővárosában. Tízgyermekes családba, nyolcadik gyermekként, második Ferenc nevű kisfiúként érkezett, István bátyja mellé. Azt, hogy Móra Ferenc már ifjúkorában írt verseket, sőt lírai költőnek indult, tudjuk. Könnyes könyv című verseskötetében néhányat maga is közölt. Arról azonban, hogy az ifjú Móra Ferenc már a félegyháziak kedvelt poétája volt mielőtt Szegedre került, s hogy a félegyházi újságokban mintegy száz ifjúkori verse jelent meg, az irodalomtörténeti írásnak nem volt tudomása. Mi félegyháziak azonban tudjuk – mondta.
Emlékeztetett arra is, hogy Mórának nem született fia, egy lánya Móra Panka azonban mindig is a családi csillagkép központja volt. Móra Ferenc élete 1934. február 8-án ért véget. Halálakor még vagy tíz kötetre való kiadatlan újságcikket, tárcát, elbeszélést hagyott hátra. Ezek sajtó alá rendezésére még ő maga készült, de a munka nagyobbik része lányára, Pankára és hűséges jó barátjára, Szalay Józsefre maradt.
– Móra Ferenc, mint ember és mint író sohasem tért le arról az útról, amelyiken Félegyházán elindult. Hű maradt írói célkitűzéseihez: „nem tudok más sípot fújni, mint amit a kiskunok földjén a bölcsőmbe tettek…”– zárta gondolatait Kovács-Csonka Szilvia.
Az író, költő, múzeumigazgató egész alakos szobránál koszorút helyezett el a város önkormányzata nevében Balla László alpolgármester, a Móra Ferenc Közművelődési Egyesület és a Móra Ferenc Társaság tagjai, a Magyar Szocialista Párt, a Constantinum Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Technikum, Kollégium, a Platán Utcai Általános Iskola, a Kiskunfélegyházi Darvas Általános Iskola, valamint a Kiskunfélegyházi József Attila Sportiskolai Általános Iskola képviselői.