április 19. szombat, Emma
2018. február 19., 10:47

Könyvtársarok - Szigetvári Iván

160 éve, 1858. február 27-én született Kiskunfélegyházán Szigetvári Iván irodalomtörténész, középiskolai tanár. Tanulmányait szülővárosában, Kecskeméten, majd Szegeden végezte. 1876-ban iratkozott be a budapesti egyetem bölcsészeti karára, ahol 1881-ben tett tanári vizsgát magyarból és latinból. 1882-től kiskunfélegyházi, érsekújvári, majd pancsovai, 1887 és 1922 között budapesti középiskolákban tanított. Tanulmányi célból többször járt Nyugat-Európában, évekig élt Párizsban.
A komikum elmélete.jpg (425 x 584 px)

Irodalmi pályája hírlapokban, folyóiratokban indult irodalomtörténeti, nyelvészeti, kritikai és pedagógiai cikkekkel. A magyar dráma kezdete című doktori értekezését még Szivák Iván néven írta, vezetéknevét 1886-ban változtatta meg Szigetvárira. 1906-ban az Akadémia száz arannyal jutalmazta. A komikum elmélete címmel megjelent pályaművében rendkívül részletesen dolgozta fel a komikum esztétikáját és lélektanát. Saját magyarázataival ellátva adta ki Shakespeare Coriolanus-át, amelyet Petőfi Sándor fordított le magyar nyelvre.

A mindössze 90 oldalas, Petőfi költészete címet viselő írásában azokat az egyéni, kulturális és szociális viszonyokat kutatta, amelyeknek a lánglelkű költő alkotásait köszönhetjük. A százéves Petőfi című munkájában mindenre kiterjedő figyelemmel, gondossággal, legtöbbször egyéni módszert követve, a verseken keresztül megközelítve rajzolta meg a halhatatlan poéta jellemét.

1932. november 9-én, Budapesten hunyt el, a Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra.

 

Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram