Március 16. vasárnap, Henrietta
2015. március 24., 16:23

Kamarai nagygyűlés Budapesten - videóval

Nagygyűlést tartott a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara március 21-én Budapesten, a Syma Csarnokban, mintegy négyezer munkatárs részvételével. A rendezvénnyel a döntéshozók figyelmét szerették volna felhívni a közel 100 ezer egészségügyi ellátást végző, magasan képzett szakdolgozó egyre aggasztóbb helyzetére.
Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara nagygyűlés

A gyűlésen elhangzott: sok egészségügyi dolgozó a megélhetéséért küzd, ennek ellenére, nap mint nap a betegágyak mellé állnak. Utánpótlásuk rendkívül kritikus. Az egészségügyi szakdolgozók számára már rövid távon sem garantálható a biztonságos betegellátás. Hiányoznak a hatékony intézkedések a pályán lévők megtartására, a munkabérek terén egyre nagyobb a leszakadás más ágazatokhoz képest. A kamara 12 pontban foglalta össze a szakdolgozókat érintő legkritikusabb problémákat, és megfogalmazott egy nyílt levelet ezek elmondására.

A rendezvényen Dr. Zombor Gábor államtitkár is részt vett, aki biztosította a jelenlévőket, érti és támogatja a követeléseket. Ígérete szerint az ezekben megfogalmazott problémákat képviseli a kormány előtt is.

A Nagygyűlésen készült videó és további képek a www. meszk.hu honlapon illetve a facebook oldalán megtekinthetők.

 

Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram