Hősök a hőségben – Petőfi Emlékfutam Kiskunfélegyházán
A versenyt Balla László Kiskunfélegyháza város sportért felelős alpolgármestere és a program emblematikus karaktereként maga „Petőfi Sándor” – akit Bánföldi Szilárd színművész személyesített meg – nyitotta meg a ROLLSPED kamionról. Ez után Simon Hajnalka, a Kiskunfélegyházi Jumping fitness trénere melegítette be a futókat. A futamokat is „Petőfi” indította a város zászlójával, Kis-Fekete Vilmos közreműködésével. Trombitaszóra startolt a rajt.
A Petőfi Emlékfutam-távokat (5 km, 10 km, 21 km) a Petőfi 200 évforduló alkalmából a platánfák hűsítő árnyékában a Hősök parkjából indulva a városközpont felé haladva a nemzeti színű zászlókkal díszített főutcán és a város központjában teljesítették a futók, a Petőfi emlékhelyeket érintve, ahol különböző programokkal lelkesítették őket. Négy frissítőponton ásványvizet, szőlőcukrot és banánt kínáltak a szervezők.
A hagyományokat megőrizve, először a legkisebbek rajtolhattak, majd őket követte az idősebb korosztály. Csodás volt látni, hogy az ország több helyszínéről is összegyülekeztek a futást kedvelő sportolók, a sportos fiatalok és idősek. A legfiatalabb induló 1 éves, a legidősebb 81 éves volt, aki szintén sérülésmentesen végigment az előre nevezett 5 km-es szakaszán.
Az idén 19 csapat versenyzett a „Talpra magyar” váltófutásban, 1848 méteren, 2 kategóriában, itt felnőttek, gyerekek, családok indultak. Minden egyes befutó a rendezvény támogatóinak köszönhetően MÁRKA üdítőt (MÁRKA Üdítőitalgyártó Kft.) Abonett szendvicset (ABONETT Kft.), banánt, dinnyét, ajándéktárgyat (Csongrád megyei és Bács Kiskun Megyei Szabadidősport Szövetség), ásványvizet, müzli szeletet (Dél-100 Kft. Nagykereskedelmi Raktáráruház), illetve kuponokat kapott ajándékba.
A lelkes szurkolóknak és a távokat teljesítő futóknak a célkapu után felállított standnál FORNETTI süteményt (Fornetti Kft.), kínáltak a szervezők.
Az eredményhirdetéskor a váltófutam győzteseinek az érmet és az ajándékcsomagokat, amelyet a Dél-100 Kft. Nagykereskedelmi Raktáráruház és a NT Élelmiszertermelő és Kereskedelmi Kft. ajánlott fel, Balla László alpolgármester, Petőfi Sándor és Fábián Adrienn, a Szuperinfó képviselője adta át.
A Petőfi Emlékfutam 5 km, 10 km és 21 km kategória győzteseinek a kupákat Lencsés Sándor, a Fornetti Kft. magyarországi franchise üzletág-igazgatója, Zakar Anita, a Rádió Smile képviselője, Olasz Anita, a Tourinform irodavezetője, Szegedi Attila, a Magyar Triatlon Szövetség főtitkára, Lajosné Horváth Lívia, a Nor-Bike Kft. ügyvezetője, Sipos Ágens, a TESCO képviselője és Szűcs-Szabó Sándor, a Rollsped Kft. ügyvezetője adta át. A Dél-100 Kft. Nagykereskedelmi Raktáráruház további felajánlásaként a Petőfi Emlékfutamok abszolút győztesei az 5, 10 és 21 km-es távon ajándékcsomagot kaptak.
A rendezvény ideje alatt a Móra Ferenc Közművelődési Egyesület kézműves foglalkozásokkal, a HumanumSalma Humanitárius Közhasznú Alapítvány ugrálóvárral várta a gyermekeket, illetve a WALDORF iskola belső udvarán a NOR-BIKE Kft. szervezésében „kerékpáros ügyességi feladatokat” próbálhattak ki az érdeklődök, és akik ügyesen teljesítettek, ajándékot kaptak.
A Petőfi Emlékfutamon lehetőség volt a Decathlon sátorban saját márkás cipőket tesztelni, ahol, minden technikai információt megkaphattak az érdeklődők a Decathlon-t képviselő segítőktől.
Külön köszönet a polgárőrségnek, a mentőknek, rendőröknek, akik maximálisan hozzájárultak a verseny biztonságos lebonyolításához. A rendezvény sikeréhez nagymértékben hozzájárultak az egyesületben sportoló gyermekek szülei önzetlen segítségükkel.
A nagy meleg ellenére fantasztikus hangulatú napot zárt a program, érdekes volt látni, hogy a múlt és a jelen időtengelyén hogyan támogatja egymást a kultúra és a sport.
A rendezvény kiemelt támogatói:
Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata
Rollsped Kft.
Fornetti Kft.
NOR-BIKE Kft.
Dél-100 Kft. Nagykereskedelmi Raktáráruház
TOURINFORM Kiskunfélegyháza
További támogatók:
Abonett Kft.
Balance divat
BÁCSVÍZ Zrt.
Center Sport
Corso divat
Country divat
Csoki szolárium
Csongrád Megyei és Bács Kiskun Megyei Szabadidősport Szövetség
DECATLON
Félegyházi Közlöny
Félegyházi Termál Parkfürdő
HumanumSalma Humanitárius Közhasznú Alapítvány
Juhász Papír-Írószer
Jumping Fitness – Simon Hajnalka
Kiskun Múzeum
Kiskunfélegyházi Polgárőr Egyesület
Kovács János Cukrászda
MÁRKA Üdítőitalgyártó Kft.
Móra Ferenc Közművelődési Egyesület
Móra Ferenc Művelődèsi Központ
NT Élelmiszertermelő és Kereskedelmi Kft. – KUNSÁGI ÉDEN
RACE RESULT
Rádió 1 Kiskunfélegyháza
Rádió Smile
Rocktár
Scitec Nutrition
Sydney Szolárium fit&well
Szigma Papír Írószer
Szuperinfó Kiskunfélegyháza
TESCO Hipermarket
Tiszta Forrás Waldorf Általános Iskola, Gimnázium, AMI és Óvoda
Eredmények kategóriaként, nemenként:
2017 és fiatalabb |
200 m |
||
1. |
Fritz Zselyke |
1. |
Tóth Péter |
2. |
Szabó Eszter |
2. |
Patai Dominik |
3. |
Parádi Zsófia |
3. |
Tóth Bende |
2015 – 2016 |
600 m |
||
1. |
Bárány Eszter |
1. |
Obinna David Uzowulu |
2. |
Herédi-Szabó Hanna |
2. |
Csőgőr Ákos |
3. |
Kovács Zsolna |
3. |
Dávid Milán |
2013 – 2014 |
600 m |
||
1. |
Gál Franciska |
1. |
Varga Zsombor |
2. |
Farkas Lilla |
2. |
Ádám Hunor |
3. |
Szabó Réka |
3. |
Horváth Zoltán |
2011 – 2012 |
1000 m |
||
1. |
Szunyi Léna |
1. |
Seres Viktor |
2. |
Chizara Emese Uzowulu |
2. |
Dékány Bence |
3. |
Ficsór Rebeka |
3. |
Kovács Áron |
2009 – 2010 |
1000 m |
||
1. |
Karsai Hédi |
1. |
Rácz Dávid György |
2. |
Szórád Hanna |
2. |
Kovács Mátyás |
3. |
Szénászky Hanna |
3. |
Vincze Bálint |
2007 – 2008 |
1000 m |
||
1. |
Patyi Amira |
1. |
Kosztolányi Ferenc |
2. |
Kordás Csilla |
2. |
Rácz Alex |
3. |
Kovács Kincső |
3. |
Máté Márton |
VÁLTÓ |
1848 m |
||
54 év alatti |
|||
1. |
Szénászky Hanna |
1. |
Beck Szilárd |
Karsai Hédi |
Benő Áron |
||
Szórád Hanna |
Kovács Mátyás |
||
2. |
Beck Tamara |
2. |
Vincze Bálint |
Váczi Enikő |
Zsigó Attila |
||
Lőrincz Nóra |
Kosztolányi Ferenc |
||
3. |
Dékány Fruzsina |
3. |
Kovács Áron |
Kovács Riana |
Tóth Dániel |
||
Gál Franciska |
Horváth Péter |
||
54 év feletti |
|||
1. |
Simon Hajnalka |
1. |
Molnár István |
Szabó Lili |
Herédi-Szabó Péter |
||
Csényi Kitti |
Szarka Ádám |
||
2. |
Vidács Tímea |
2. |
Kis Ottó |
Tóth-Bata Mariann |
Kururcz Zoltán |
||
Szórád-szél Anita |
Eperjesi János |
||
3. |
Bajzák-Csikós Ágnes |
3. |
Nagy Gergely |
Herceg Katalin |
Fekete Krisztián |
||
Törteli Bernadett |
Valkovics István |
||
5 km |
|||
1. |
Varga Médea |
1. |
Márkus Viktor |
2. |
Szórád Hanna |
2. |
Kozák István |
3. |
Táborosi Hajnalka |
3. |
Kocsis Krisztián |
10 km |
|||
1. |
Ötvös Klára Zsuzsanna |
1. |
Farkas Gábor |
2. |
Kengyel Orsolya |
2. |
Bense Marcell |
3. |
Dányi Zsuzsanna |
3. |
Kisbalázs Tamás |
21 km |
|||
1. |
Kádár Kitti |
1. |
Gyóni Gábor |
2. |
Szolga Valentina |
2. |
Molnár István |
3. |
Olasz Anita |
3. |
dr. Fekete Gábor |
5 km / 10 km / 21 km táv részletes eredmények elérhetősége:
Nemenként: https://www.e-nevezes.hu/hu/esemeny_fajl/get/rende
Kategóriánként: https://www.e-nevezes.hu/hu/esemeny_fajl/get/render/233