A Király Zsiga-díj a magyar népi kézművesség egyik rangos szakmai elismerése, amelyet a hagyományőrzésben, a népi mesterségek művelésében és továbbadásában kiemelkedő munkát végző alkotóknak ítélnek oda.

– Nagyon váratlanul ért a díj, és hatalmas öröm volt számomra. Amikor azonban az első öröm lecsillapodott, vegyes érzelmek lettek úrrá rajtam. Az jutott eszembe, hogy amikor elkezdtem a pályámat, akkor azokat a mestereket díjazták, akik számunkra már piedesztálon álltak: tudásuk nagy, életművük példaértékű, bölcsek és öregek. Aztán rá kellett jönnöm, hogy igen, én is elérkeztem erre a pontra – mesélte Ircsi félig viccesen.

A Király Zsiga-díj azonban számára nem csupán egy rangos szakmai elismerés, hanem fontos visszajelzés és újabb lendület is.

– Hihetetlen erőt és biztatást jelent számomra ez a díj. Vannak évek, amikor csak dolgozom, dolgozom, és nem érkezik semmilyen visszajelzés arról, hogy jó az az út, amin járok. Ez az év azonban csupa öröm volt. És még nincs vége.

Tiszaalpári hagyomány, amelyet ma már csak kevesen őriznek

Az év első ilyen öröme az volt, hogy tavasszal felkérést kapott az Életgazdagság című kiállításra, amelyet decemberben rendeznek meg a Pesti Vigadóban. Az elmúlt hónapokban többek között erre a nagy kihívásra készült a népi iparművész.

A tárlat címét Andrásfalvy Bertalan néprajzkutató, egykori művelődési és közoktatási miniszter adta. A kiállítás a hagyományos élet sokszínűségét, komplexitását és szépségét kívánja bemutatni. Ircsi számára különösen nagy megtiszteltetés, hogy akadémikusok mellett állíthat ki, ugyanakkor a felkérés komoly szakmai felelősséget is jelent.

– Nagyon megtisztelő, hogy ott lehetek, ugyanakkor nagy felelősség is, hogy meg tudok-e felelni az elvárt minőségnek. Most erre készülök. Tiszaalpári üvegfonással készült tárgyegyüttest fogok beadni.

A díszüvegfonás különleges helyet foglal el Ircsi munkásságában. Ezt a hagyományt a tiszaalpári népi iparművésztől, Kálmán Jánosné Éva nénitől tanulta. Idős mestere két tanítványának adta át tudását, rajtuk kívül gyakorlatilag senki nem készít ilyen tárgyakat.

A megfelelő alapanyag előteremtése önmagában is komoly feladat. Míg egyetlen üveg elkészítése két napig tart, a hozzá szükséges megfelelő vesszőre akár egy évet is várni kell.

– A tiszaalpári üvegfonás egyedisége és különlegessége magában a fonás szerkezetében, rendszerében rejlik, készítéséhez magas szintű szakmai tudás szükséges. Különlegessé teszi az alapanyag is: a fonáshoz serevényfüzet, vagy, ahogy Alpáron a kosárfonók nevezik, nyúlvesszőt használunk. Nagyon különleges körülmények között, nedves homoktalajon terem, és a környékünkön is egyre kevesebb helyen található meg az élőhelye csökkenése miatt.

Ircsi minden tavasszal bejárja a környéket, és megmetszi a bokrokat. Az új hajtásokat azonban csak egy év múlva, a következő tavasszal tudja felhasználni. A természet ritmusához tehát a mesternek is alkalmazkodnia kell.

Ha éppen nincs elegendő vessző, akkor sem áll meg a munka: csuhéból, szalmából és gyékényből készít dísztárgyakat, vagy éppen gyermekeket és felnőtteket tanít a különböző kézműves technikákra.

Újabb sikerek az Országos Népművészeti Kiállításon

Az idei év másik nagy örömét az Országos Népművészeti Kiállítás pályázata hozta számára. A Népművészeti Egyesületek Szövetsége által ötévente megrendezett tárlatra az alkotók az előző öt évben készített legszebb munkáikkal nevezhetnek. Ilyenkor több ezer alkotás kerül a szakmai zsűri elé.

Ircsi alkotása a Dél-Alföldi régióban a legjobbak közé került, sőt régiós díjat is nyert, így az országos kiállításon is bemutatkozhat. A nagyszabású tárlat október 28-án nyílik meg a Néprajzi Múzeumban.

De az idei év tartogatott még egy emlékezetes szakmai élményt.

– Szeptember első hétvégéjén részt vettem Tasson a Nemzetközi Kosárfonó Találkozón. Hatalmas elismerés ért ott is: a szakmai zsűri díját nyertem el a „mesterek” kategóriában, de ami igazán szívet melengető volt, hogy a kosárfonók „csipkeverőjének” neveztek az aprólékos díszüvegeim miatt.

Kosárfonástól a cipőkészítésig

Bene Ágostonné Ircsi azonban korántsem csak a díszüvegfonással foglalkozik. A Nemzeti Művelődési Intézet által indított ASzakkör program keretében mentorálja a szálasanyag-fonókat – csuhéval, szalmával és vesszővel dolgozó alkotókat – Bács-Kiskun vármegyében.

Emellett a bőrművességben is otthonosan mozog. A Hagyományok Házában tanulta a népi bőrművességet, ahol a szűcsmesterségbe is beleszeretett. Nemrégiben pedig a félegyházi Kossuth Szakképző Iskolában ortopédiai cipészként végzett.

Nagy álma, hogy amikor nyugdíjba vonul, cipőkészítéssel foglalkozzon. Ennek érdekében még a Kiskun Cipőgyárban is munkát vállalt, ahol – nyugdíjba vonulása előtt – szinte az alapoktól kezdte tanulni a szakmát.

 – Azért vállaltam el ezt a munkát, hogy megtanuljam a cipőkészítés alapjait. Szeretnék majd igazán szép és jó cipőket készíteni - hangsúlyozta.

A kosárfonó műhelyében már helyet is csinált új szenvedélyének: a műhely egyik fele maradt a kosárfonásé, a másik pedig lassan cipészműhellyé alakul.

És ezzel még korántsem értünk a sor végére. Ircsi a rokkán fonást is megtanulta, a téli estéken pedig szaténangóra nyulaitól begyűjtött gyapjúból fon fonalat. Ha pedig mindezek mellett maradna még egy kis ideje, szívesen folytatná eredeti szakmáját, a kerámiázást is.

„Három élet is kevés lenne”

Talán nem meglepő, hogy Ircsi úgy érzi: három élet is kevés lenne mindahhoz, amit szeretne megtanulni, kipróbálni és megélni.

– Nagyon fontos számomra az alkotás és az értékteremtés. Annyi csoda van a világban, amit szeretnék még megélni, megtapasztalni és megtanulni.

Életfilozófiáját Abraham Lincoln egyik gondolatával foglalja össze: „A legvégén nem az fog számítani, hogy mennyi év volt életedben, hanem hogy mennyi élet volt éveidben.”

Bene Ágostonné Ircsi története pedig éppen erről szól: arról, hogy egy életbe mennyi kíváncsiság, alkotás, tanulás, hagyományőrzés és újrakezdés férhet bele. És úgy tűnik, az ő éveiben még nagyon sok élet van.

Fotó: Mesterségek Ünnepe, Bene Ircsi Fonodája