Ünnepre készül az ország, augusztus 20-ra.
Államalapítás, Szent István, kereszténység, korona, ének-zene-tánc, itt-ott égbe fellőtt színes csodafények. Kenyérszentelés. A piros-ropogós cipó nemzeti szalaggal gondosan átkötve. Az új kenyér átível történelmünkön, életünkön, többet jelent, mint egyszerű étket. Földet, hitet, népet, családot, nyelvet, összefogást hirdet.
Könyvtárnyi kötetben olvashatunk mesét, novellát, verseket a kenyérről, amit sok helyen még ma is életnek neveznek. Nagy költőink-íróink állítottak emléket a zöldhajnalban már a dagasztó teknő mellett álló édesanyjukról, a frissen sült kenyér soha el nem felejthető, otthont idéző ízéről-illatáról.
A kenyérsütésnek is megvan a története. A kemencés időszak után még egy jó darabig el lehetett vinni a pékségbe a házi dagasztásút süttetni. Én is vittem a bátyámmal a néhány házzal odébb a sarki pékhez a két cipót, a monogram késsel belekarcolva a tetejébe, nehogy véletlen keveredés történhessék. Alig vártuk, hogy érte mehessünk, mindig megvámoltuk hazafelé menet, egy kicsit letörve a serclijéből. Mami, akiből évtizedek múlva dédike lett, csak a fejét csóválta. – Biztos az egérke volt – mondta, és elmosolyodott.
Aztán jöttek a nagy pékségek, gépekkel, egyenkenyerekkel, kilós volt meg kétkilós. A boltban, aholnvevő és eladó köszönt egymásnak, lehetett kérni sültebbet vagy sápadtabbat, félbe lehetett vágatni, a korán munkába indulóknak szeleteltek.
Otthon a száradtabb kenyeret megpirították, vagy bundás kenyeret csináltak a főzelékhez, volt, ahol megdarálták prézlinek, amit most panírmorzásnak neveznek. ahol tartottak disznót, kerülhetett a moslékba is dúsítónak. Az asztalról lesett darabkát is felvették, és nem fordulhatott elő, hogy a kenyér szemétbe kerüljön.
Ha most megnézzük a nagy üzletek választékát, szinte végtelen a kenyérfélék sora. Van rozsos, burgonyás, répás, hétmagvas, fehér-barna-félbarna, kerek, hosszúkás, négyszögletes, előre szeletelt, csomagolt, súlyuk mindenféle. Az összetevők között szerepel a fehérje, zsír, szénhidrát, élelmi rost, nedvesség és hamu. A fő összetevők mellett. Anno volt a liszt, kovász, só, víz. Meg a dagasztás, szaggatás, pihentetés, sütés. Hamu legfeljebb egy kicsi, sütés után a kenyér alján.
„A mi mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma” – szól Máté evangéliumában.
Ünnep után is gondoljunk rá néha, a kenyérre, és becsüljük meg. A kenyeret is.
Petőfi szavait idézve: „Bármilyen barna is az a kenyér,/Itthon sokkal jobb ízű énnekem/ A fekete, mint
máshol a fehér.”

Salánki Anikó