Földrajzi szabadegyetem: Madeira és Porto Santo titkai

Az est elején Abonyi Szilvia igazgató köszöntötte a megjelenteket, akik szép számmal érkeztek az előadásra. Ezt követően Bense Zoltán önkormányzati képviselő, az est házigazdája mutatta be az előadót. Az előadásból kiderült, hogy a Madeira néven ismert terület valójában egy több tagból álló szigetcsoport, amelynek két legnagyobb szigete Madeira és Porto Santo. A szigetek vulkáni eredetűek, és az Atlanti-óceán mélyéből emelkedtek ki több millió évvel ezelőtt. Porto Santo a legrégebbi, mintegy 14 millió éves sziget, míg Madeira fiatalabb, körülbelül 5 millió éve alakult ki.
Érdekességként elhangzott, hogy Porto Santo híres kilenc kilométer hosszú homokos strandjáról, míg Madeira inkább meredek hegyvidéki tájáról ismert. A sziget legmagasabb pontja a Pico Ruivo, amely 1862 méter magas. A szigetek felfedezése a portugál hajósokhoz köthető: 1418-ban Joao Goncalves Zarco hajója vihar miatt sodródott Porto Santo szigetére, majd nem sokkal később Madeirát is felfedezték. A sziget fővárosa, Funchal ma is őrzi a portugál építészet és kultúra jellegzetes elemeit. Az est során a közönség számos érdekességet hallhatott a szigetek különleges természeti adottságairól, történelméről, valamint arról is, hogy a sziget repülőtere a világhírű futballistáról, Cristiano Ronaldoról kapta a nevét. A vetített képekkel kísért előadás igazi földrajzi utazást jelentett a hallgatóság számára az Atlanti-óceán egyik legkülönlegesebb szigetcsoportjához.







