Értékes adománnyal gazdagodott a városi könyvtár

Dr. Vécsei László lapunknak elmondta, nagy megtiszteltetésként érte a hír, hogy bekerült a városi értéktárba. Mint fogalmazott, gyermekkorát Kiskunfélegyházán töltötte, és az itt töltött évek máig meghatározó, szép emléket jelentenek számára. Rendszeresen visszalátogat a városba, részben az itt élő ismerősei miatt, részben pedig azért, hogy felkeresse szülei sírját.
Általános iskolai tanulmányait a József Attila Általános Iskolában kezdte, ahol kiváló pedagógusok segítették pályájának kezdeti alakulását. Később, szegedi orvostanhallgatóként több alkalommal a Kiskunfélegyházi Városi Kórházban töltötte nyári szakmai gyakorlatát. Elmondása szerint 1954 és 1994 között különösen szoros kapcsolat fűzte szülővárosához, hiszen édesanyjához – bárhol járt is a világban – mindig hazatért.
Könyvadomány a jövő generációinak
A professzor hálája jeléül ajánlotta fel több évtizedes munkásságának eredményeit: orvosi témájú köteteit és publikációit a városi könyvtár számára. Az adományozott műveket elsősorban orvoskollégáknak, az orvosi vagy biológiai pálya iránt érdeklődő középiskolásoknak, valamint minden, a téma iránt nyitott olvasónak ajánlja. A kötetek a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban elérhetők.
Gazdag és nemzetközi tudományos pálya
Vécsei László 1954-ben született Kiskunfélegyházán. Középfokú tanulmányait Veszprémben végezte, ahol vegyész képesítést szerzett, majd orvosi diplomát szerzett, később laboratóriumi szakorvosi és neuroendokrinológiai képesítést is kapott.
Pályáját Pécsen, az Idegklinikán folytatta, majd neurológiából szakvizsgázott. Kandidátusi fokozatát 1986-ban szerezte meg, ezt követően svédországi kutatómunkája alapján elnyerte a „Lundi Egyetem Doktora” címet.
Dolgozott Bostonban, a Harvard Egyetem Massachusetts General Hospital Neurológiai Klinikáján, ahol tudományos tevékenységét tovább mélyítette, és megvédte az MTA doktori értekezését 1992-ben.
Tudományos és szakmai közéleti szerepvállalás
A Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává 2001-ben, rendes tagjává 2007-ben választották. Közel egy évtizeden át az MTA Orvosi Osztályának elnökhelyettese, majd elnöke volt.
Az Orvosszövetség (MOTESZ) alelnökeként, később elnökeként tevékenykedett, emellett vezette a Neurológiai Szakmai Kollégiumot és az Orvosi Kollégiumi Elnökök Egyeztető Testületét is.
Számos szakmai szervezet élén állt: elnöke volt a Magyar Idegorvosok Társaságának és a Magyar Fejfájás Társaságnak, valamint tiszteletbeli elnöke és nemzetközi képviselője a Magyarországi Fájdalom Társaságnak az Európai Fájdalom Társaságok Szövetségében (EFIC). A szegedi Dugonics Társaság elnökeként is tevékenykedik.
Elismerések és tudományos eredmények
Kutatási területei közé tartozik a kinurenin rendszer vizsgálata, amelynek kapcsán szabadalmakat jegyez többek között a sclerosis multiplex, a migrén és a Huntington-kór kutatásában.
Tagja az Academia Europaea londoni székhelyű tudós társaságnak. Munkásságát számos rangos állami kitüntetéssel ismerték el, köztük a Széchenyi-díjjal (2012) és a Magyar Érdemrend Középkeresztjével (2019).
(Részlet Tarjányi József javaslata alapján, dr. Vécsei László akadémikus települési értéktárba történő felvételéhez.)






