Előadás a Félegyházát újjá telepítő Jászfényszarui lakosokról

A betelepülés előzményei
Kiskunfélegyháza a tatárjárás és a török pusztítás után sokáig lakatlan volt. Az első újjá telepítési kísérletek a 18. század elejére tehetők. 1743-ban Podhradszky György főkapitány kezdeményezésére hirdették meg a Ferencszállás pusztára való letelepedést, de végül Félegyháza vált a célponttá, mivel Ferencszállást Kecskemét bérelte, és nem adta át.
Sokan Jászfényszaruból érkeztek – a város újjáépítésének egyik legfőbb alapját ők jelentették. 1743-ban tartották az első szentmisét Félegyházán, és megkezdődött egy fatemplom építése. Egy évvel később már 289 fő élt itt, közülük 73 fő Jászfényszaruból származott. A lakosság főként gazdákból és zsellérekből állt, a férfiak nevét anyakönyvezték.
Redempció és városalapítás
1745-től a redempciós lehetőségek révén a letelepedők megválthatták földjeiket, ezzel jogokat és tulajdont szerezve. Az 1760-as évektől földmérések indultak, és 325 redemptus – köztük 71 jászfényszarui – neve került a telekkönyvbe.
A város vezetését 12 fő alkotta, köztük a főbíró, kisbíró, nótárius és más tisztségviselők. A korszak egyik jelentős alakja Horváth Imre volt, aki hosszú ideig irányította Félegyházát.
Népességnövekedés és városi rang felé
Az 1750-es évektől dinamikus népességnövekedés indult el: 1752-ben: 244 férfit írtak össze, 166 ház volt. 1756-ra: 333 lakás és 4 malom épült. 1801-re: már 9100 fő élt Félegyházán. A város mezővárosi jelleggel bírt: templommal, temetővel, tanácsházával és polgárházakkal.
Örökség és emlékezet
Mészáros Márta előadásában több család történetét is bemutatta, köztük Horváth Mihályét, aki az elsők között telepedett le Félegyházán, és akinek leszármazottja, Horváth Imre, később a város egyik vezetője lett. Az akkor betelepült családok nevei a mai napig megtalálhatók Kiskunfélegyházán.