Élményekkel, koncertekkel és nyílt beszélgetésekkel vár a Diákfeszt

Ahol a te hangod is számít: ünnepélyes start és komoly témák lazán
A fesztivál 13:00-kor indul az ünnepélyes megnyitóval, ahol Csányi József polgármester és Kovács Réka diákpolgármester indítja útjára a délutánt, majd ezt követően öt kategóriában adják át a Kiskunfélegyháza Fiatal Tehetségei díjakat.
Délutántól két kiemelt pódiumbeszélgetés is helyet kap a programban, amelyek aktuális és fontos témákat járnak körül:
- 14:00 – Diákélet régen és ma: Milyen lehetőségek és kihívások állnak most a diákok előtt? Mit jelent ma egy közösséghez tartozni, és képesek-e a fiatalok változást elérni? A témáról korábbi és jelenlegi diákvezetők (Jellinek Levente, Kovács Réka, Krizsán Luca, Gál Péter), Szemerédi Kornél kabinetvezető, valamint a GYIÖK tagjai beszélgetnek.
- 15:00 – Hogyan bulizz okosan? Szakember bevonásával zajlik majd az az őszinte, kioktatástól mentes beszélgetés, amely olyan szinte minden fiatalt érintő témákat érint, mint a partidrogok, az alkoholfogyasztás, az energiaitalok és a biztonságos szórakozás. A szervezők a szülők figyelmét is szeretnék felhívni arra, hogy mire érdemes figyelniük.

Slam poetry és közös alkotás
16:00-tól a színpad a szövegeké lesz a Slam Poetry programmal. Ha szívesen megosztanád a gondolataidat a közönséggel a „Mi, fiatalok / Mai fiatalok” témakörben – akár slam poetry, vers, vagy próza formájában –, itt a lehetőség.
A vizuális önkifejezésre is lesz mód: 15:00 és 19:00 között bárki hozzájárulhat a Közös Diákfeszt Festményhez. Nem szükséges hozzá festőtudás, a lényeg, hogy a résztvevők a saját ecsetvonásaikkal egy olyan alkotást hozzanak létre, amelyet sok-sok fiatal készít el közösen.
Kalandjáték, ChillZone és esti koncertek
A rendezvény teljes ideje alatt látogatható a ChillZone és a Kreatív Tér, emellett 13:00 és 19:00 között elindul a Diákfeszt Kaland is. A játék során a résztvevőknek be kell járniuk a fesztivál állomásait, ahol pecséteket gyűjthetnek. Akinek sikerül az összes pecsétet beszereznie, azt a ChillZone-ban egy meglepetés várja.
A zenei programok 18:45-től indulnak a fiatalok választása alapján:
- 18:45 – Bíró Csongor koncertje
- 20:00 – Carson Coma
- 21:30 – Ramatic
Tanszergyűjtés a helyi családokért
A Diákfesztiválon egy jótékonysági kezdeményezés is megvalósul: 15:00 és 18:00 között tanszergyűjtést szerveznek azoknak a helyi gyermekeknek és családoknak, akiknek a tanévkezdés anyagi nehézséget jelent. A szervezők kérik a látogatókat, hogy aki teheti, hozzon magával egy-egy tanszert (füzetet, ceruzát, tollat, rajzeszközöket), hiszen minden felajánlás számít.
Fotó: archívum /Diákfeszt 2025






