November 8. vasárnap, Zsombor
2026. november 08., 12:00

Élelmiszergyűjtéssel és adventi programmal készülnek a Szent István-templomban

Karácsonyi tartósélelmiszer-gyűjtést, ifjúsági misét és adventi kézműves foglalkozást is szerveznek a következő hetekben a kiskunfélegyházi Szent István-templom közösségében. A november 8-i, évközi 32. vasárnaphoz kapcsolódó hirdetésekben a hívek figyelmét a közelgő egyházi alkalmakra és az éves egyházi hozzájárulás befizetésére is felhívják.

A hétvégi programok sorában november 8-án, vasárnap délután 4 órakor tartja találkozóját a Rózsafüzér Társulat. November 12-én, csütörtökön 17 órakor szentmisével egybekötött őszi gyűlést tart a Félegyházi Espereskerület papsága. A szentmisére a híveket is szeretettel várják.

Pénteken reggel 6 órától szentségimádás lesz a templomban, délután fél 3-kor pedig ifjúsági misét tartanak. Az alkalomra a nyolcadik osztályos, középiskolás és egyetemista fiatalokat egyaránt hívják.

Adományokkal segíthetik a rászoruló családokat

A Szent István-templom karitászcsoportja november 13. és 15. között karácsonyi tartósélelmiszer-gyűjtést szervez a kiskunfélegyházi Tesco áruházban. A három napon át, reggel 9 és este 6 óra között zajló kezdeményezéshez a vásárlók tartós élelmiszerek felajánlásával csatlakozhatnak. Az összegyűjtött adományokat az egyházközség területén élő, szociálisan rászoruló családok között osztják szét.

Adventi kézműves foglalkozásra is várják az érdeklődőket

Az ünnepi készülődés jegyében november 28-án, szombaton délután 1 és 4 óra között adventi kézműves foglalkozást rendeznek a Közösségi Házban.

A templomi hirdetések arra is emlékeztetik a híveket, hogy az éves egyházi hozzájárulás összege aktív dolgozóknak személyenként 7000, nyugdíjasoknak 5000 forint. A katolikus kalendárium és a falinaptárak a sekrestyében, valamint a plébánián vásárolhatók meg.

Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram