április 17. péntek, Rudolf
2026. március 16., 08:00

Együtt emlékezett a város március 15-én

A város közössége együtt emlékezett az 1848–49-es forradalom és szabadságharc hőseire március 15-én, vasárnap a Móra Ferenc Művelődési Központ színháztermében. A városi ünnepségen Csányi József polgármester mondott ünnepi beszédet, amelyben a szabadság eszméjének történelmi jelentőségéről, valamint Kiskunfélegyháza közösségének múltjáról és jövőjéről szólt.

Március 15-e a magyar történelem egyik legszebb és legnemesebb ünnepe. Az a nap, amikor a magyar nemzet kimondta: a szabadság nem kiváltság, hanem jog – hangsúlyozta beszéde elején a polgármester.

Hozzátette: 1848 tavaszán fiatalok, diákok és polgárok álltak ki azért, hogy Magyarország szabadabb, igazságosabb ország legyen. A márciusi ifjak példája azt mutatta meg, hogy a történelem nagy pillanatait gyakran azok az emberek formálják, akik mernek hinni abban, hogy a változás lehetséges.

Petőfi öröksége Kiskunfélegyházán

Ennek a történelmi pillanatnak az egyik legmeghatározóbb alakja Petőfi Sándor volt. Egy fiatal költő, aki nem csak verseivel, hanem bátorságával és hitvallásával is példát adott a nemzetnek.

Számunkra, kiskunfélegyháziak számára, az ő öröksége különösen fontos. Városunk büszkén őrzi Petőfi emlékét és azt a szellemiséget, amely a szabadság, a bátorság és a nemzeti összetartozás gondolatát hordozza.

A kun hagyomány és a redemptio üzenete

De Kiskunfélegyháza története a szabadságról már jóval 1848 előtt is szólt. A kun közösségek története a kitartás és az összefogás története. Amikor a redemptio során szabad erejükből váltották vissza szabadságukat, példát mutattak arra, hogy egy közösség akkor lehet igazán erős, ha képes összefogni közös céljaikért.

Ez az örökség ma is itt él városunkban. Él a hagyományainkban, közösségeinkben és mindazok munkájában, akik nap mint nap tesznek Kiskunfélegyházáért.

Felelősség a jövőért

Március 15-e számunkra nem csak emlékezés, hanem felelősség is. Felelősség egymás iránt, közösségünk iránt és azok iránt a nemzedékek iránt, akik utánunk jönnek. A mi feladatunk ma az, hogy építsük városunk jövőjét. Hogy erősítsük közösségeinket, fejlesszük intézményeinket, és olyan várost formáljunk, ahol jó élni, dolgozni és családot alapítani.

Kiskunfélegyháza ereje azonban nem csak az épületekben vagy a fejlesztésekben rejlik. A város igazi ereje az emberekben van. Azokban, akik itt élnek, itt dolgoznak és akik számára Kiskunfélegyháza az otthont jelenti.

A szabadság közös örökségünk

Március 15-e minden évben emlékeztet bennünket arra, hogy a szabadság közös örökségünk. Olyan örökség, amelyet elődeink bátorsággal hagytak ránk és amelyet nekünk kötelességünk méltó módon megőrizni és továbbadni. Őrizzük meg hagyományainkat, erősítsük közösségünket és vigyük tovább azt a szellemiséget, amely 1848 hőseit is vezette. Mert a szabadság eszméje addig él, amíg vannak emberek, akik hisznek benne – fogalmazott a polgármester.

Ünnepi műsor, koszorúzás és fáklyás felvonulás

A városvezető beszéde után a Batthyány Lajos Általános Iskola diákjai ünnepi műsorral tisztelegtek a forradalom hősei előtt. Ezt követően a megemlékezés a Petőfi téri Petőfi-szobornál folytatódott, ahol a város vezetői, az intézmények, pártok és civil szervezetek képviselői helyezték el koszorúikat. A koszorúzást fáklyás felvonulás követte a a Kiskunfélegyházi Koncert Fúvószenekar kíséretében a Kossuth utcán. Az ünneplő közösség koszorút helyezett el a Bem- és Boczonádi-szobornál, majd a Hősök Parkjában a Petőfi- és Kossuth-szobornál és végül a Szent Benedek PG parkjában a Petőfi-szobornál.

V. P.
Fotó: Barta Dávid
Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram