Egy fiatal asztalosmester útja a siker felé – Interjú Nagy Bencével

– Mesélj magadról! Hogyan kezdődött a vállalkozásod, és miért az asztalos szakmát választottad?
– 29 éves vagyok, férj és családapa, a Nívó-Bútor tulajdonosa. Kiskunfélegyházán nőttem fel, a szakmát Kecskeméten tanultam. Az érettségi és faipari technikum elvégzése után rövid ideig úszómesterként dolgoztam, majd visszatértem a szakmámhoz. A Fornetti asztalosüzemében kezdtem, majd egy helyi mesternél folytattam. 2018 októberében indítottam el egyéni vállalkozásomat, majd a megnövekedett igények miatt 2020-ban megalapítottam a Nívó-Bútor Kft-t. A szakmát már gyerekként megszerettem: eleinte homokvárakat építettem, majd apukám garázsában kezdtem faragni, barkácsolni. Nem volt a családban asztalos, így magamtól tanultam, amit csak lehetett. Akkor még nem sejtettem, hogy ez lesz az életem.
– Milyen kihívások, nehézségek megoldásával fejlődtél?
– Kezdetben nem volt kitől tanulni, csak magamra számíthattam az árajánlatkészítéstől a modern bútortervezésig. Édesanyám varrónőként sokat segített, tanácsokkal látott el, és az első megrendeléseimet is neki köszönhettem. A hibákból tanultam, és lépésről lépésre fejlesztettem magam. A legnagyobb akadály a tőke hiánya volt, hiszen a szakmához rengeteg eszköz, telephely, jármű szükséges. A diákmunkákból és alkalmazotti fizetésemből félretettem, majd a szüleim garázsában kezdtem dolgozni. Az első nagyobb gépeket saját forrásból vettem, majd a cégalapítás után banki hitelekkel fejlesztettem tovább. Nem volt könnyű rátalálni a megfelelő telephelyre sem, végül egy ismerősöm segített. Idővel új saját csarnokot építettünk, amit 2022-ben birtokba is vettünk, de mára ezt is kinőttük. A tőke és a hely szűkössége szinte folyamatos kihívás.

– Milyen alapokra építetted a vállalkozásodat?
– Komplett családi házak egyedi bútorgyártását végezzük, de szeretnénk a jövőben szállodák, irodaházak, kollégiumok berendezésében is részt venni. Számunkra elsődleges a minőség, a megbízhatóság és az ügyfélközpontúság. A megrendelőnek azt kell éreznie, hogy érte dolgozunk, hogy számunkra is fontos, hogy hiba nélkül, az ő maradéktalan megelégedésére készüljenek el a bútorok. A legnagyobb szakmai kihívást egy tihanyi nyaraló nappali-konyhájának a kialakítása jelentette eddig számunkra, máig ez az egyik kedvenc projektem.

– Mikor érezted először, hogy nem csak jó, de igazán sikeres is lehet, amit csinálsz?
– Egyfajta fordulópont volt számomra, amikor először szerepelt a munkánk egy szakmai újságban, és kapott ezzel országos visszhangot. Akkor éreztem először visszaigazolva azt, hogy kemény munkával hosszú távon is fenntarthatjuk a sikerszériát. A legbüszkébb talán arra vagyok, hogy megrendelőink visszatérnek, mert értékelik a precizitásunkat, az általunk képviselt minőséget, és azt, hogy mindig tarjuk a határidőket.

– Milyen terveid vannak a közeli és távolabbi jövőre?
– Folyamatosan figyelem a szakmai lapokat, az internetet, és rendszeresen látogatunk hazai és külföldi kiállításokat is. Célom, hogy megháromszorozzuk az üzem méretét és fejlesszük a gépparkunkat. Az álomprojekt egy teljes szállodai bútorozás lenne.

– Milyen tanácsot adnál a fiatal kezdő vállalkozóknak?
– Fontos, hogy tudatosan döntsék el, milyen életet szeretnének. Egy vállalkozás beindítása rengeteg lemondással jár, de ha kitartanak, az eredmény megéri. Legyenek alázatosak, bátrak és higgyenek magukban!