– Mi az első élményed a bicskákkal és késekkel?

– Matkóról származom, 1973-ban kerültem Kecskemétre egy rokonhoz Polyák Imre késes mesterhez, ahol inasként dolgoztam. Itt kezdtem el tanulni a bicskakészítő mesterséget, amit egészen fiatalon ismertem meg, de a mai napig szívesen végzek. Bár eredetileg kereskedő, vagy férfiszabó szerettem volna lenni, az osztályfőnököm pedig gimnáziumba szánt, végül késes lettem… 1979-ben Félegyházára jöttem és itt kezdtem el dolgozni. Miután a szüleim Fülöpjakabra költöztek, ott indítottam el az első műhelyemet. Később azonban sikerült megszerezni azt a Makány József-féle üzletet Félegyházán, ahol a városba kerülésemkor dolgoztam és a mai napig üzemeltetem. Igaz, bevándorló vagyok Kiskunfélegyházán, de jól érzem magam itt, és nehéz lenne már továbbállni.

– Vagyis a nem tervezett szakma – bár biztos megélhetést nem tudott adni – örök társadul szegődött…

– Ezt a szakmát tanultam, és gyönyörű hivatásnak tartom. Rengeteg szerszámot igényel, ezért ma már kevesen űzik, ráadásul nagyon precíz, aprólékos munkát kíván. Csak a késkészítésből már régebben sem lehetett megélni, így elismerésre méltó, ha valaki kizárólag ebből tartja fenn magát. Ehhez rengeteget kell dolgozni. A megélhetés miatt én idővel kibővítettem a vállalkozásomat: először öngyújtótöltéssel, majd kulcsmásolással és zárkereskedelemmel. Bár elsőre távolinak tűnhet a kulcsmásolás, valójában jó lehetőség volt, akkoriban hiányszakmának számított. Ráadásul ez is precíz szakértelmet kíván, hiszen századmilliméterekben kell gondolkodni.

Hedvicsek Zoltán

– Mióta létezik a Dinnyés-bicska?

– A Dinnyés-bicska már korán megjelent, még a Fülöpjakabon töltött időszakomban készítettem az elsőket. Később viszont háttérbe szorult, inkább a kések köszörülésére helyeztem a hangsúlyt. Manapság is készítek ugyan bicskákat, de nem megrendelésre, inkább a saját kedvemre. S ha valakinek megtetszik, eladom. Ha nem, akkor majd a szépunokámé lesz.

– Afféle önmegvalósítás ez?

– Az én „kövem” acélból, rézből, agancsból, vagy szaruból van, ebből formálom meg a „szobraimat”, ebben élem ki az alkotási vágyamat. Régen egészen más hagyománya volt a bicskáknak: a keresztapák izgatottan várták, mikor ajándékozhatják meg keresztgyereküket egy bicskával, a nagyapák pedig továbbadták unokáiknak a sajátjukat. Ma már kevesebb az igény a kézzel készült termékekre, a multik akár ötödáron kínálnak sorozatgyártott termékeket. Manapság leginkább a gyűjtők vásárolnak.

– Mitől jó egy bicska?

– Ennek a megítélése relatív. Mitől jó bármi? Egy bicska esetében a használhatóság egyértelmű, de hogy mitől szép, az már teljesen szubjektív. Mindenkinek más tetszik. Én például kifejezetten ragaszkodom a régi formákhoz, mint a maskara, a náder, a szalonnázó, vagy a fejes görbe. Hogy kinek melyik tetszik, az egyéni ízlés kérdése. Van, akinek mindegyik. Én őket különösen kedvelem. A minőséget rengeteg tényező befolyásolja: az alapanyagok, a kidolgozás precizitása, valamint a tapasztalat és a háttértudás. A szakmát ma már hivatalosan nem tanítják, csak az internetről lehet elsajátítani, ezért sokan keverik a stílusjegyeket és a különböző technikákat.

– Te milyen bicskákat készítesz szívesen?

– A hagyományos formák mellett saját stílusú bicskáim is vannak. Ezek hordozzák a régi jegyeket, formákat, de már nem besorolhatók egyetlen hagyományos kategóriába sem, ezért egyedi neveket adtam nekik. Van például az Á1-es, amit Ádám fiamról neveztem el, a T1-es Tamás fiam nevét viseli, de létezik Pityke is, ami azért kapta ezt az elnevezést, mert szerettem volna megőrizni egy régi kifejezést. A technikai megvalósításban is vegyítem a régi és az új módszereket, ugyanis kizárólag hagyományos eljárásokkal irreálisan hosszú időbe telne egy-egy bicska elkészítése.

– Van-e még sok szakmabeli manapság?

– Kiskunfélegyháza kifejezetten nagy késes múlttal rendelkezik. Sok kiváló inas került ki innen, és rengeteg magas szintű szakmai tudással rendelkező mester dolgozott a városban. Csak hogy néhány nevet említsek: Ördög műhely, Besze műhely, Ocskó, Dolicsek, Fekete-Makány, de például Katona József a mai napig készít késeket.

„Dinnyés-bicskám volt, van, lesz!”

Dinnyés Gyula bicskáinak komoly követőtábora alakult ki a facebookon a Dinnyés bicskám volt, van, lesz csoportban. A mester videókat is megoszt a tagokkal, bemutatja új alkotásait, és sokszor licitre bocsátja azokat. Emellett beszámol az általa javított késekről is. A csoport tagjai pedig bemutatják saját Dinnyés-bicskáikat, és történeteket osztanak meg arról, hogy éppen mire használják, hova vitték magukkal azokat.