– Hogyan kezdődött a kapcsolatod a tánccal?

– Tizenhárom éves voltam, amikor egy iskolai buliba anyukám jött értem, és látta, hogy mennyire nem tudok táncolni. Úgy döntött, beírat egy tánciskolába. A mozgás nem volt idegen, mert előtte atletizáltam, abban értem el szép eredményeket, diákolimpiai bajnoki címet is szereztem, de a tánc teljesen új világot nyitott meg előttem.

– Akkoriban gondoltad volna, hogy egyszer tánciskolát vezetsz?

– Egyáltalán nem. Mérnökinformatikus diplomát szereztem, a matematika és a fizika ma is közel áll hozzám. A tánc eleinte csak egy hobbi volt, később pedig egy lehetőség arra, hogy egyetemistaként kiegészítsem a jövedelmemet. Amikor 18 évesen Kecskeméten elkezdtem tanítani két csoportot, még nem sejtettem, hogy ez lesz az életem. Ma már a tánc nemcsak a munkám, hanem egy életforma, ami nélkül el sem tudom képzelni a mindennapjaimat.

– Mikor vált komollyá a táncoktatás?

– Több mint 15 éve tanítok, de igazán komolyan 8–10 éve foglalkozom vele. Büszke vagyok rá, hogy pár éve az atlétikai világbajnokság budapesti megnyitójának egyik táncos produkciójában társrendezőként dolgozhattam. Ez hatalmas szakmai élmény volt. Emellett több táncszínházi előadásban is szerepeltem, bár ma már inkább a háttérből segítem a produkciókat. A Silver Step Tánc Stúdió művészeti vezetőjeként nemcsak tanítok, hanem irányt mutatok, szervezem, koordinálom a fellépéseket, beszerzem a jelmezeket, kellékeket. A koreográfiákat nem egyedül készítem, így a fiatal tanárok is lehetőséget kapnak, hogy megmutassák a kreativitásukat. Szerencsére már vannak olyan fiatal oktatóink, akik gyerekként nálunk kezdték a táncot.

– A közösségi oldaladon többször is utaltál arra, hogy nálatok a tánc több mint mozgás. Mit értesz ez alatt?

– Számomra a táncoktatás egyfajta nevelés is. Ma már mintegy száz fiatal jár hozzánk, akiknek nemcsak lépéseket tanítunk. Fontos a fegyelem, a tisztelet és az, hogy a gyerekek megtanuljanak közösségben működni. Ha például felnőttek beszélgetnek, nem szabad közbevágni. Azt is igyekszem átadni, hogy a hibákból tanulni kell, és ha valaki nem veszi komolyan a feladatait, annak következményei vannak. Ezek nemcsak a táncteremben, hanem az életben is fontos szabályok. Elvem, hogy azt kell erősíteni a fiatalokban, ami jól megy. Könnyű mindig a hibákat keresni, de a fejlődéshez az kell, hogy meglássuk az erősségeket. Ha valaki valamiben tehetséges, azt hangsúlyozni kell, és arra építeni. A tanításhoz türelem és határozottság kell, és legalább ennyire fontos, hogy érdekes legyen az óra. A mai gyerekek figyelmét a tanárnak is ki kell érdemelni. Nem elég jól tudni a szakmát, azt át is kell tudni adni. Ma már nemcsak táncosokat, hanem a jövő tánctanárait is oktatom, ezért figyelek arra, hogyan kommunikálnak, hogyan vezetik az órákat, és hogyan motiválják a gyerekeket.

– A folyamatos fejlődés neked is fontos. Hogyan képzed magad?

– A tánc világában nincs olyan, hogy valaki már mindent tud. A jó táncos sokoldalú, sokféle stílusban táncol, energikus, lendületes, mindent belead… Ehhez viszont nem elég jó a állóképesség, az egészséges életmód, hanem elméleti tudás is kell. Évente járok külföldi workshopokra, ezek számomra szakmai továbbképzések. Ott nemcsak technikát tanulunk, hanem szemléletet is.

– Kik a példaképeid?

– Előadóként és táncosként Justin Timberlake és Michael Jackson. Ismerem Justin Timberlake legtöbb koreográfiáját és a bakancslistámon szerepel, hogy egyszer élőben, a színpad előtt állva táncolhassak a zenéjére – hátha engem is felhív a színpadra. Szakmailag pedig Marty Kudelka, aki Justin Timberlake koreográfusa és tánctanára. Éveken át csak az interneten követtem a munkáját, majd egy ljubljanai workshopon személyesen is találkozhattam vele. Óriási élmény volt, hogy a kurzus végén beválasztott az öt legjobb táncos közé.

– Milyen terveid vannak a közeljövőre?

– Régóta dédelgetett álmom, hogy létrehozzunk egy igazán nagyszabású táncszínházi produkciót. Korábban azért nem vágtam bele, mert nem volt elég olyan táncos, aki tudásban, kitartásban és elhivatottságban is megfelelt volna az elképzeléseknek. Ma viszont már ott tartunk, hogy akár 50 fiatal és fiatal felnőtt is részt vehetne egy ilyen előadásban, akik hosszú évek óta velünk fejlődnek. Szeretném, ha ez nemcsak a táncosoknak jelentene kihívást, hanem a város számára is különleges kulturális élményt nyújtana.