Beszállhattak a birkózó válogatott edzésébe a félegyházi sportolók

Szlovákiában, pontosabban Somorján rendezték meg április elején a birkózó Európa-bajnokságot, ahol Magyarország hat versenyzővel csapatban a harmadik helyet szerezte meg. Egyéniben két arany érem született Lévai Levente (77 kg) és Losonczi Dávid (87 kg) révén. Szilvássy Erik (82 kg.) ezüst, Szőke Alex (97 kg) és Vitek Dárius (130 kg) bronzéremmel térhetett haza.
Adódik a kérdés, hogyan került a kötöttfogású válogatott Kiskunfélegyházára? A választ pedig Lőrincz Viktor szövetségi kapitány adta meg.
– Az utóalapozásokat most kezdtük meg az Európa-bajnokság után. Az első helyszín Lakiteleken a Hungarikum Ligetben volt, ott viszont nem tudtak nekünk szőnyeget biztosítani. Mivel régóta jóban vagyunk Szabó Józseffel a Kiskunfélegyházi Birkózó Egyesület edzőjével, megkerestük, hogy tudnának-e segíteni abban, hogy a városban tudjunk szőnyegen edzeni. Természetesen szívesen és örömmel láttak bennünket. Itt a Városi Sportcsarnokban fiatalok jelenlétével tudunk birkózni. Ez az utóalapozásunk bemelegítő edzése. Az edzés után visszamegyünk Lakitelekre és ott folytatjuk tovább a munkát. Mivel alapozásról van szó nagyon sok futásból és erősítésből áll, ilyenkor kicsit háttérbe szorul a birkózás, mert az erő állóképességet helyezzük előtérbe. Délután pedig még futóedzés vár rájuk.
Lőrincz Viktor elmondta még, hogy a táborban péntekig lettek volna, de csak csütörtök délelőttig lesznek. Pénteken ugyanis az EB utáni jól megérdemelt pihenést, csapatépítést tartanak Zabarban. –Az a célunk, hogy az elkövetkezendő időben minél több alkalommal jöjjünk és fogunk is jönni, tette hozzá Lőrincz Viktor.
A válogatottak közül ott volt az edzésen: Váncza István Európa-bajnoki ezüstérmes, Fritsch Róbert Európa-bajnok, Szivássy Erik világbajnoki és Európa-bajnoki ezüstérmes, Losonczi Dávid világ és Európa-bajnok, olimpiai ötödik helyezett, Takács István Európa bajnok, Szőke Alex világbajnoki ezüstérmes, Európa-bajnoki bronzérmes, Vitek Dárius kétszeres Európa-bajnoki bronzérmes. Így tehát mindenkinek van érme a felnőttek között. Természetesen az a cél, hogy a jövőben ezeket az eredményeket tovább tudják folytatni.
– A válogatott következő eseménye a zágrábi világbajnokság lesz szeptemberben, de addig még lesznek felkészülési versenyek, magyar bajnokság, magyar nagydíj. Nagyon jó, hogy közel van a vébé színhelye, mert így szinte hazai pályán tudunk birkózni, bízunk abban, hogy az is sikeres lesz, hangsúlyozta Lőrincz Viktor.
Azt, hogy ott milyen eredménnyel lenne elégedett a kapitány, nem fejtette ki, mert mint mondta, nem szeret terhet tenni a srácokra. Ugyan így tette ezt az EB előtt is. Tisztában van ugyanis azzal, hogy mit jelent az, ha egy versenyzőtől elvárják, hogy milyen eredményt érjen el. Lőrinc Viktor ugyanis olimpiai- és világbajnoki ezüstérmes, valamint Európa-bajnok birkózó volt, azt szokta mondani, hogy legyen egy jó felkészülés, birkózzák ki magukat a fiúk, hozzák a maximumukat, és ha azt tudják hozni, az jót jelent majd mindenki számára.
Az edzés kezdetekor, a bemelegítéskor néhány nagyon fiatal kiskunfélegyházi birkózó is beszállt, utána pedig végig nézték az egy és háromnegyedórás nagyon kemény edzést.
Losonczi Dávidot nem csak az eredményei, de a közvetlensége miatt is kedvelik. Erre még rátett egy lapáttal, mikor az olimpiai ötödik helyért járó 16 millió forintot jótékonysági célra ajánlotta fel. – A szüleim is nagyon jótékony emberek, engem is így neveltek, ők a példaképeim, úgy akarok élni, ahogyan ők, szeretném az ő útjukat járni. Nem azért mentem ki az olimpiára, hogy meggazdagodjak és pénzt keressek, hanem azért, hogy Magyarországnak dicsőséget szerezzek. Nagyon boldog vagyok, hogy ezt az emberséget megtettem. A 2023 évi világbajnokság után kapott pénzemet is felajánlottam jótékony célra. Az elkövetkezendő időszakban is így fogok gondolkodni mondta Losonczi Dávid.