Téglás Dávid Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyéből, a festői Tokaj-hegyalján fekvő Tállyáról származik. Egy kis faluban nőtt fel, ahol a szabadban töltött közös játék és mozgás szerves része volt a gyerekkornak. Ezek az élmények később a pedagógiai gondolkodásának is meghatározó alapjává váltak.

Tanítói diplomával érkezett Kiskunfélegyházára, ahol kezdetben délutános tanítóként dolgozott a József Attila Sportiskolai Általános Iskolában. Itt találkozott Rekedt Zoltán testnevelő tanárral, akinek személyes példája és a vele közösen töltött diákolimpiai szereplés jelentős hatással volt rá. Ez a meghatározó élmény indította el a testnevelői pálya felé vezető úton.

Rekedt Zoltán elhívta egy országos diákolimpiára, ahol Dávid a pálya széléről figyelte a gyerekek küzdelmét és a csapatok összetartását. Ez az élmény alapozta meg, hogy a testnevelést válassza hivatásul. Jelentkezett az egri Eszterházy Károly Egyetem testnevelő tanári mesterképzésére, amit sikeresen elvégzett. Később kosárlabda- és tenisz sportedzői képesítést is szerzett.

Kiskunfélegyházán kilenc éve dolgozik, és nemcsak a város, hanem az iskola is a szívéhez nőtt. Családot alapított, hamarosan kétgyermekes apuka lesz, és jelenleg a Félegyházi Térségi Sportiskola kosárlabdaedzőjeként is tevékenykedik.

Dávid számára a testnevelés nem csupán tantárgy, hanem nevelési eszköz, életre szóló tanulási forma. A sportban rejlő nevelő erőt tartja a legfontosabbnak. Úgy véli, mozgás közben mindenki önmaga lesz. A gyerekek valódi jellemvonásai ilyenkor mutatkoznak meg.

– A sport nevel, formál, támogat, és önismeretre tanít – vallja. – A játékban kiütközik, ki hogyan viseli a vereséget, hogyan tud örülni egy közös sikernek, mennyire segítőkész a társaihoz.

Tanóráin kizárólag olyan feladatokat kér számon, amiket maga is képes bemutatni. Fontos számára, hogy a diákok lássák: amit kér, az nem elvont vagy lehetetlen, hanem elérhető. A személyes példamutatást a pedagógiai munka alapkövének tartja.

– A gyerekek nem csupán technikát tanulnak, hanem azt is megtapasztalják, mit jelent kitartani, elfogadni a hibázás lehetőségét, vagy támogatni a gyengébb társukat. Ezek az élmények messze túlmutatnak az órákon.

Sikerei között számos diákolimpiai eredmény is szerepel. Tanítványai közül többen megdöntöttek régi, évtizedes iskolai rekordokat, ám ő mégis az egyéni fejlődést tartja a legnagyobb teljesítménynek. Mint mondja, legalább annyira büszke arra, amikor egy visszahúzódó gyermek először lefutja a kötelező távot, mint amikor valaki dobogós helyen végez.

– Az igazi siker számomra az, amikor egy gyerek elhiszi, hogy bármire képes lehet. Amikor túllép saját határain. Ez az a pillanat, amiért érdemes tanítani – mondja.

A legkedvesebb emlékei közé sorolja, amikor egyik-másik elsősnek még a cipőfűzőjét kötötte meg, ma pedig már országos bajnokságokon szerepelnek. A fejlődésük nyomon követését tekinti az egyik legizgalmasabb szakmai élménynek.

Nem tudja, ki terjesztette fel a K&H mozdulj! díjra, de végtelenül hálás minden szavazatért.

– A legjobb érzés az volt, amikor megtudtam, mennyien támogattak. Ez olyan erőt ad, ami továbbvisz a hétköznapokban – teszi hozzá.

Dávid hisz abban, hogy a mozgás iskolai feladatból belső késztetéssé válhat. Szeretné, ha tanítványai felnőttként is aktív, kiegyensúlyozott életet élnének, és a sport iránti szeretet örökre velük maradna.

– Úgy bánok a diákjaimmal, mint ahogy szeretném, hogy a saját gyermekeimmel bánjanak mások. Ha ezzel a szemlélettel tanítunk, akkor biztos, hogy maradandó nyomot hagyunk bennük – vallja a pedagógus pályáról.

Fotó: Magyar Diáksport Szövetség