A település ivóvízellátását szolgáló kutat avattak Jakabszálláson

Szabó György Róbert, Jakabszállás polgármestere köszöntő beszédében hangsúlyozta: a mai nap gyümölcse hosszú előkészületeknek, szoros együttműködéseknek, felelős döntéseknek és sok ember áldozatos munkájának eredménye. Mint fogalmazott, a beruházás nem csupán egy műszaki fejlesztés, hanem biztonságot, jövőt és életminőséget jelent a település valamennyi lakója számára. Jakabszállás ivóvízellátása immár egy korszerű, megbízható és hosszú távon fenntartható kútra épül.
Mátyus Zoltán, a Kiskunvíz Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: a jakabszállási vízmű telephelyén korábban két mélyfúrású kút működött – egy üzemben lévő, valamint egy homokoló kút. Az 1-es számú kút 2015 óta szerkezeti hibával rendelkezett, így sem főüzemi, sem tartalékkútként nem volt használható. Ez a kút korábban a település vízigényének mintegy 50%-át biztosította. Az elvégzett kamerás állapotfelmérés megállapította, hogy a kút műszaki állapota miatt gazdaságosan nem javítható vagy felújítható. A jelenleg működő 3-as számú kút ugyan a lakossági vízigényt még a legnagyobb fogyasztási időszakokban is ki tudja elégíteni, a tartalékkút hiánya azonban komoly kockázatot jelent: egy esetleges üzemzavar esetén a település vízellátása veszélybe kerülne.
A fentiek alapján egy új, mélyfúrású kút létesítése vált indokolttá, a biztonságos és jogszabályoknak megfelelő ivóvízellátás hosszú távú biztosítása érdekében. A kivitelezés az Energiaügyi Minisztérium támogatásával és a Nemzeti Vízművek Zrt. közreműködésével, mintegy 47 millió forintból valósult meg. Az elmúlt időszakban a Kiskunvíz Kft. működési területén öt új kút épülhetett meg kormányzati támogatással, amely nemcsak infrastrukturális fejlesztést jelent, hanem a jövőbe vetett hit szimbóluma is.
V. Németh Zsolt államtitkár beszédében kiemelte: korszakhatárhoz érkeztünk, hiszen a víz, mint stratégiai erőforrás, a jövő gazdasági és társadalmi biztonságának meghatározó tényezőjévé vált. Hangsúlyozta: a következő időszaknak a vízkészleteinkkel való felelős gazdálkodás korszakává kell válnia. Az elmúlt 11 évben mintegy 1000 milliárd forint értékű fejlesztés valósult meg a víziközmű ágazatban. Mára az ivóvízellátottság hazánkban szinte teljes körű, míg a háztartások 83,5%-a csatlakozott a szennyvízhálózatra, amely döntően biológiai tisztítótelepeken végződik. A szennyvíztisztító telepek száma az elmúlt évtizedben megduplázódott, ami jelentős előrelépést jelent környezetvédelmi és közegészségügyi szempontból egyaránt.
Az államtitkár szerint az ágazat előtt álló következő nagy feladat a meglévő infrastruktúra tervszerű rekonstrukciója, mivel a hálózatok jelentős része elöregedett. Csak folyamatos felújításokkal garantálható a víziközmű-szolgáltatások megbízhatósága és fenntarthatósága.
Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke ünnepi beszédében méltatta Jakabszállás jelenlegi és korábbi vezetőinek munkáját, rámutatva: a mai fejlődés alapját a korábbi önkormányzati ciklusokban végzett elkötelezett munka és felelős településirányítás teremtette meg.
Beszédében felidézte Dubecz Sándor Jakabszállást bemutató kötetét, mely szerint „a községnek nincs vezetékes ivóvize; a kutak mind gémeskutak, artézi vagy szivattyús kút nincs a községben” – hangzott ez egykor. A helyi közösség összefogása, a megyei szereplők és a kormányzat támogatása révén sikerült leküzdeni ezt a hátrányos helyzetet.
A képviselő köszönetet mondott a Kormány támogatásáért, valamint a vízügyi szakemberek elhivatott munkájáért, kiemelve: ezek az erőfeszítések nélkül az új ivókút nem valósulhatott volna meg.
Fotó: Ujvári Sándor