Február 5. csütörtök, Ágota, Ingrid
2019. augusztus 06., 17:43

A megyei kupa második fordulójának párosítása

Kedden délután az MLSZ Bács-Kiskun megyei igazgatóságának a székházában sorsolták ki az augusztus 14-én esedékes megyei kupa második fordulójának a párosítását.
Focilabda 2 2019 0806.jpg (1025 x 631 px)

A megyei magyar kupa első körét a mögöttünk álló hétvégén játszották, a tizennyolc induló csapatból mára maradt kilenc - adta hírül a baon.hu. Arra, hogy miért a második fordulóban lesz olyan csapat – három –, aki játék nélkül jut tovább, Kerpics Ferenc, az MLSZ Bács-Kiskun megyei igazgatóságának a versenyszervezője adott magyarázatot:

– Mivel az MLSZ Bács-Kiskun megyének (az NB II-es Duna Aszfalt TLC-t és az NB III-as Kecskeméti TE-t leszámítva, akik automatikusan az országos főtáblán indulnak) három helyet adott, ezért a kupaküzdelmeket úgy kell megszervezni, hogy szeptemberre három csapat maradjon, akik elindulhatnak az országos főtáblán. Úgy éreztük, hogy az a legszerencsésebb, ha az indulásnál minden érintett, illetve a zárásnál is minden érintett pályára lép. A második forduló sorsolását úgy bonyolítottuk, hogy az első hat kihúzott egyesület egymással csap össze, a maradék három csapat pedig erőnyerő lesz, hogy aztán a megyei kupa utolsó körében, augusztus 28-án hat csapat mérkőzhessen a három helyért.

A második forduló párosítása a következő:

Augusztus 14., szerda 17.00: Kecel FC – Lajosmizse

Augusztus 14., szerda 17.00: Kalocsa – Kiskőrös

Augusztus 14., szerda 17.00: Jánoshalma – Kerekegyháza

Erőnyerő:

Kiskunfélegyházi HTK
Kecskeméti LC
Soltvadkert

 

Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram