Augusztus 31. hétfő, Bella, Erika
2021. március 09., 15:17

A járvány ideje alatt is járják a határt a lovas polgárőrök

Összevont szolgálatot teljesített a „Külterületek biztonsága, környezetünk védelme 2020” elnevezésű program keretében március 6-án a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Polgárőr Egyesület Lovas Tagozata, 6 fővel. Dongó József, a lovas tagozat vezetője elmondta, hogy a szolgálat során most az illegális szemétlerakás helyszíneinek feltérképezése volt a legfőbb feladat.
158554546_3842596689130943_4152353194598120520_o.j

– Az összevont szolgálatoknál sajnos már nemcsak az emberek egészségügyi kockázatait kell szem előtt tartani, hanem a lovak esetében az Európában terjedő veszélyes lóherpesz-vírus ellen is óvintézkedéseket kell tennünk.

Mint felelős lótartók, szolgálataink alkalmával kizárólag egy-egy lótartási helyről való lovakkal teljesítünk szolgálatot, de figyelünk eszközeink, öltözetünk használatára is. Így most a VIII. körzetet, a Csanyi út térségét jártuk be.

A szolgálat során az illegális hulladéklerakó helyek "Hulladékradar" applikáción keresztül való jelentésén túl a falopások megelőzése, illetve a tanyás területek bűnmegelőzése is feladatunk. Tagjaink a város külterületén átlagban havi 10 óra szolgálatot teljesítenek. Összevont, közös szolgálat szervezésére kéthavonta kerül sor. 

Dongó József azt is megemlítette, hogy az általános közterületi szolgálaton felül részt vesznek a COVID-19 járványhelyzettel kapcsolatos ellenőrzési feladatokban. A Kiskunfélegyházán fogott migránsok miatt pedig fokozzák a külterületi szolgálataik számát rendszeres területbejárásokkal, figyelőszolgálatokkal. 
 

Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram