A piros lámpa varázsa

– Egyszer csak leérettségiztem – meséli nevetve a kezdeteket. – 2000-et írtunk, amikor meghallottam egy hirdetést, hogy a helyi rádió műsorvezetőt keres. Nem gondoltam, hogy nekem való lenne, semmi tapasztalatom nem volt, de valami megmagyarázhatatlan érzés vonzott a média világa felé, így jelentkeztem. Eleinte furcsa volt visszahallani a saját hangomat és nehéz volt eligazodni az óriási keverőpult villogó gombjai között, de a sok ember és az élő adás izgalma azonnal magával ragadott. Akkor még minden élőben ment. Egyszerre kellett figyelni a zenére, a hírekre, a technikára, ami kezdőként nagy kihívást és stresszt jelentett. Néztem, hogyan működik ez a világ, és azt éreztem: nekem itt van dolgom – teszi hozzá.

Első műsora a beszélgetős, betelefonálós adás volt, amelyet Czitrovszky Violettával közösen vezetett. Az éjszakai műsorsáv biztonságot adott a kezdő rádiósnak, később azonban jöttek a délutáni, majd a reggeli műsorok is. A rádiózásból végül több mint húsz év lett.

– A zenéket és az érdekes embereket mindig szeretettem, és volt bennem egyfajta küldetésvágy, hogy tájékoztassam az embereket. A rádiózás légköre, a beszélgetőpartnerek sokfélesége és a tőlük kapott tudás és szeretet motivált. Amikor felvillan a piros lámpa, tudom, hogy most oda kell figyelnem, és amit mondok, annak valósnak, hitelesnek és informatívnak kell lennie – hangsúlyozza.

Fotó: Patyi Zoltán

A hang mögül a reflektorfénybe

Talán ennek is köszönhető, hogy a hangja ma már jóval túlmutat a város határain. Országos rádiókban sugárzott reklámokban hallhatjuk őt, podcastokat készít, és 2020 óta a Félegyházi Közlöny munkatársa is. Közben egy másik területen is otthonra talált. 2014-ben kezdett színpadi konferálással foglalkozni.

– Furcsa, mert a rádióban szerettem beszélni, de nem szerettem, ha látnak. Aztán egyszer csak ott álltam a színpadon – emlékszik vissza.

Ma már természetes számára a mikrofon mögött és a reflektorfényben is helytállni. Legyen szó városi rendezvényről, fesztiválról, sportgáláról vagy koncertszínpadról, ugyanazzal a precizitással készül.

– A színpadon állva szinte megszűnik körülöttem a világ. A kezdéstől az utolsó végszóig csak arra koncentrálok, hogy minden rendben menjen, és jó hangulatot teremtsek az adott eseményen. Ez sokszor nem is olyan könnyű, főleg, hogy minden színpadra lépés előtt a mai napig izgulok – ismeri be mosolyogva.

A legfontosabb történeteket a hétköznapi emberek mesélik

A rádiózás, az újságírás és a konferálás megtanította gyorsan gondolkodni, rögtönözni és jól kérdezni. Rengeteg emberrel találkozott pályája során. Beszélgetett ismert személyiségekkel, köztük Makány Márta divattervezővel, Ördög Nórával és férjével, politikusokkal és Veres Zoltán műrepülő bajnokkal is.

– Érdekes módon a „nagy” emberektől tartottam a leginkább és tőlük kaptam a legtöbb kedvességet. Mégis a legnagyobb beszélgetések gyakran a hétköznapi emberekkel történnek, legyen szó egy Közlönyös interjúról, vagy egy beszélgetős műsorról. Azokkal szeretek a legjobban beszélgetni, akik csendben, szerényen végzik a dolgukat. Olyan gondolataik vannak, amelyeket sokszor magammal viszek, és rengeteget tanulok tőlük – mondja.

Hozzáteszi azt is, hogy minden interjúnál ugyanaz a cél vezérli. – Azt szeretném, hogy aki feláll mellőlem, úgy érezze: jó volt velem beszélgetni. Nem engedhetem meg, hogy valakinek rosszabb legyen a hangulata a találkozásunk után, mint előtte volt.

A szakmai sikerek mögött azonban nagyon erős családi háttér áll. Gyakran emlegeti szüleit, akik meghatározták az értékrendjét.

– A munkamorált, a fegyelmet, a teherbírást és az adott szó erejét otthonról hozom. Ezekhez ma is ragaszkodom és magammal szemben nagyon szigorú vagyok. Nem felejtem el, honnan indultam. Imádok ma is Gátéron lenni. Valószínűleg ezért sem mentem el soha innen, bár lehetőség lett volna rá – árulja el.

Egyszerű örömök, nagy álmok

A mozgalmas munkanapok után a család, a sport, az utazás, a hazatérés öröme és a régi barátságok jelentik számára a feltöltődést. Szeret főzni, sütni, befőtteket készíteni, és ragaszkodik a vasárnapi családi ebédhez.

– A húsleves és a rántott hús nálunk szent dolog. Az asztal összehozza az embereket. A legfontosabb beszélgetések sokszor ott zajlanak – vallja.

Férje és gyermeke nélkül elképzelhetetlennek tartaná azt az életet, amelyet ma él. És bár a média felé eredetileg a véletlen sodorta, egy pillanatig sem bánja.

– Ha újrakezdhetném, ugyanígy csinálnám – szögezi le, hozzátéve, hogy két nagy álma van még: kipróbálni a szinkronszínészkedést, és interjút készíteni a pápával.

Amikor pedig arról kérdezzük, mit jelent számára a várostól kapott elismerés, egy pillanatra elgondolkodik.

– Jól esik. Huszonhat év alatt ez az első elismerés, amit kaptam. Hálásan köszönöm és egyszerűen csak örülök neki.

A válasz egyszerű, szerény és őszinte. Pontosan olyan, mint ő maga. Egy ismert hang a városban, aki közben megmaradt annak az egyszerű, mosolygós gátéri nőnek, aki mindig tudja, honnan indult, és aki ma is ugyanazzal a nyitottsággal és szeretettel fordul az emberek felé, mint pályája első napján.