A Credo együttes koncertezett az Ótemplomban

A koncert résztvevőit Geszler Péter atya köszöntötte. Beszédében örömét fejezte ki, hogy a szervezők ezt a különleges helyszínt választották a fellépéséhez, majd tartalmas kikapcsolódást és lelki feltöltődést kívánt a jelenlévőknek.
A Credo több mint harminc éve gazdagítja a Kárpát-medence zenei életét. Előadásaikban a megzenésített magyar versek, a keresztény ihletésű dalok és a saját szerzemények különleges harmóniát alkotnak, amelyet a gitár- és hegedűkíséret, valamint a többszólamú éneklés tesz igazán egyedivé.
Az 1995-ben alapított együttes számos hazai és határon túli színpadon lépett már fel, munkásságát pedig több rangos elismeréssel, köztük a Magyar Örökség Díjjal is jutalmazták. A jelenlegi formáció Ivaskovics József, Varga Katalin, Nagy-Fekete Zsuzsanna és Soós Lívia közreműködésével működik.
A kiskunfélegyházi koncerten is a zenekar legismertebb megzenésített verseiből, keresztény ihletésű dalaiból és saját szerzeményeiből hallhatott válogatást a közönség, amely hosszan tartó tapssal köszönte meg az emlékezetes előadást.






