25 testvérvárosunkból érkezett fiatal fedezi fel Kiskunfélegyházát

Megtudtuk, hogy a program a 90-es évek óta létezik testvérvárosaink fiataljai között, egymás és adott ország kultúrájának, hagyományainak megismerése céljából. Idén Kiskunfélegyháza a szervező város, a tervezett programokkal igyekeznek régiónk és országunk jellegzetességeit bemutatni a vendégeknek. Az érkezés napján magyar vacsora várja az érkezőket, majd a hét többi napján minden nemzetiségnek lehetősége lesz a gasztronómiai bemutatkozásra is, hiszen esténként megoldandó feladatként kapják, hogy adott ország jellegzetes, kedvelt étkeit tálalják fel a csapatnak. A fiatalok a szűk egy hét alatt látogatást tesznek Bugacon, a Kiskunsági Nemzeti Park területén, megismerik az Aranymonostor Látogatóközpontot, a Fekete Lovastanyát, a Hungarikum Ligetet, a Jonathermál Gyógy- és Élményfürdőt, a Félegyházi Termál Parkfürdőt és városunk nevezetességeit. Bekapcsolódnak nemzeti ünnepünkbe is, részt vesznek az augusztus 20-ai kenyérszentelésen és a Félegyházi Napok programjain is.
A szervezők elmondták, hogy az eseményt gondosan előkészítették, az érdemi munka már tavaly elkezdődött. Az egy hét programjait 10 gimnazista segíti majd, akik végig a vendégek rendelkezésére állnak. Bíznak benne, hogy az előttük álló napok alkalmasak lesznek a testvérvárosi kapcsolatok további mélyítésére és hogy általa a következő generáció is fontosnak tartja majd ezek ápolását. Céljuk, hogy a résztvevők megértéssel, elfogadással, szeretettel forduljanak egymás országa és lakosai felé.






