Szombathelyi Árpád festőművész tárlata a Hollókör Műterem-galériában május 24-én nyílt meg. A kisteleki alkotó munkái, valamint a hozzájuk kapcsolódó emlékek és történetek különleges hangulatot teremtettek a művészetkedvelők körében.
A Pásztortalálkozó további hagyományőrző produkciókkal folytatódott a délután folyamán is a Városalapítók Hete Hagyományőrző és Kulturális Fesztivál keretein belül.
A városalapítók hete keretében ünnepélyesen megnyílt a Feltrei F-Cube fotókör bemutatkozó kiállítása a Hattyúházban. Korábban a testvérvárosi kapcsolat keretében Feltrében már megtekinthették a félegyházi fotókat, most pedig az olasz város mutatkozik be a kiskunfélegyházi közönségnek.
Szombaton és vasárnap igazi mesevilág kel életre a Rocktár előtti téren. A Városalapítók Hete Hagyományőrző és Kulturális Fesztivál részeként megrendezett Gyermekbirodalomban hagyományőrzés és játékos tanulás fonódik össze, elvarázsolva kicsiket és nagyokat egyaránt.
2025-ben Mezei Balázs Mihály filozófus és Puskás Attila teológus vehette át a rangos Stephanus-díjat, melyet a Szent István Könyvhét megnyitóján adtak át Budapesten. A díjat a keresztény-európai kultúra értékeinek közvetítéséért ítélik oda.
A felvonulás után a Padkaporos Táncegyüttes lépett a színpadra az idei Városalapítók Hete Hagyományőrző és Kulturális Fesztivál délelőtti programjai között.
A szenvedélybeteg szülők mellett felnövő gyermekek gyakran sosem tapasztalhatják meg a biztonságos, gondtalan gyermekkort. A „elveszett gyermekkor” kifejezés arra a veszteségre utal, amikor a gyerek a szülő helyett kénytelen felnőttként működni, miközben saját igényei háttérbe szorulnak.
Megnyílt Görög Anita Félegyháza ezer arca című fotókiállítása az Ágyú Kézműves Sörgaléria és Gasztroműhelyben május 23-án. A várossá nyilvánítás 250. évfordulójához kapcsolódó tárlat a Városalapítók Hete rendezvénysorozat része, és Kiskunfélegyháza különböző évszakokban, napszakokban és hangulatokban megörökített képeit mutatja be.
Reggel nyolc órakor főzőversennyel, majd a Pásztortalálkozó résztvevőinek és a testvérvárosi delegációk felvonulásával kezdetét vette a Városalapítók Hete Hagyományőrző és Kulturális Fesztivál nagyszínpadi programjai május 24-én, szombaton.
Idén ünnepli 40. évfordulóját a Kecskeméti Animációs Filmfesztivál (KAFF), amely május 27. és június 1. között ingyenes programokkal várja a látogatókat. A hatnapos rendezvényen több mint 300 animációs filmet vetítenek, köztük versenyfilmeket, egész estés alkotásokat és klasszikusokat is.
Különleges művészeti esttel ajándékozta meg a közönséget a Városalapítók Hete Hagyományőrző és Kulturális Fesztivál nyitó programja május 23-án, a Móra Ferenc Művelődési Központban. Gubcsi Attila festőművész és Gubcsi Lajos költő közös estje, a „Gubcsi-zsáner – Attila színben, Lajos lírában” című...
Négy korosztályban 97 csapat, összesen 291 diák vett részt a XX. Helyismereti Vetélkedőn. A Kiskun Múzeum versenyének középpontjában idén a félegyházi gasztronómia és vendéglátás állt. A nyerteseket május 22-én, a városháza dísztermében jutalmazták.
Csendes koszorúzással emlékezett meg Kiskunfélegyháza az első és második világháború hősi halottairól május 23-án. A megemlékezés első helyszíne a Hősök parkja volt, ahol a város tisztviselői és a civil szervezetek képviselői helyezték el az emlékezés virágait és mécseseit.
A néptánc, a hagyomány és a közösség ünnepe beköltözik a Móra Ferenc Művelődési Központ színháztermébe: május 24-én, szombaton 18 órától megrendezik a már hagyományosnak számító Padkaporos Gálát, ami a Városalapítók Hete programsorozat egyik eseménye. A belépés ingyenes, a szervezők szeretettel...
Biliárdszalontól a teltházas klubokig, asztali CD-lejátszótól Mr. President előzenekaráig. DJ Kopi, azaz Horváth Zoltán több mint negyed évszázada áll a pult mögött, és közben szinte minden jelentős félegyházi szórakozóhelyhez köze volt. A Boss klubon keresztül a Globe aranykorától a Story...
A Hollókőr Műterem-galériában május 24-én, szombaton 15 órától nyílik meg Szombathelyi Árpád festőművész és író új kiállítása. A rendezvény nyitott, minden érdeklődőt szeretettel várnak.
A nyár közeledtével egyre több lehetőség nyílik arra, hogy az emberek aktívan vagy pihentetően töltsék el szabadidejüket – akár a szabadban is. Kiskunfélegyházán is számos rendezvény várja az érdeklődőket az elkövetkező időszakban. Körkérdésünkben arra voltunk kíváncsiak, hogyan töltik el a...
Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk.
A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.Elfogadom