– Negyedikes koromban már tudtam, hogy tanár leszek – mondta el Verebné Vadkerti Krisztina, a Dózsa György Általános Iskola igazgatóhelyettese, aki pályája során végigjárta a tanári hivatás szinte minden lépcsőfokát, mégis ugyanazt a szeretetet és lelkesedést őrzi magában, mint kezdetekkor....
Kilencedik alkalommal rendezték meg az 5S Napot a kiskunfélegyházi Dózsa György Általános Iskolában, június 13-án. A japán mintára meghonosított program célja, hogy a gyerekek már fiatal korban megtanulják a rendezett, tiszta környezet fontosságát, miközben szülőkkel, pedagógusokkal és segítőkkel közösen alakítanak...
Rendhagyó rajzóra keretében tartott izgalmas előadást Görög Anita, Kiskunfélegyháza Város Önkormányzatának oktatási és közművelődési referense a Kiskunfélegyházi Dózsa György Általános Iskolában. A diákok betekintést nyerhettek fotós munkásságába, és személyes történetein keresztül megismerhették, hogyan vált a fényképezés életének meghatározó részévé.
Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk.
A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.Elfogadom