Február 5. csütörtök, Ágota, Ingrid
2019. október 08., 15:39

Távlövő íjászverseny Kiskunfélegyházán

Első alkalommal rendezett távlövő íjászversenyt a KHTK – Fénypárducok Íjász Szakosztály Kiskunfélegyháza repülőterén, október 6-án. \n
IMG_8867.JPG (1327 x 692 px)

A Hetvenhét elnevezésű verseny 27 és 77 méter közötti lőtávokkal, egyedi pontozással és céllal (a 120 cm átmérőjű Nagy Párduc Koronggal) várta az érdeklődőket. A speciális szabályrendszer a távlövést kedvelő íjászok és a rövidtávhoz szokott örömíjászoknak is felkeltette az érdeklődését. A versenyre a szabad helyek hetekkel az esemény előtt már előnevezéssel beteltek. A négy kihelyezett táblán végül 36 íjász mérhette össze tudását.

A változatos távok, a szeszélyes őszi időjárás, valamint magas lövésszám (2 x 77 azaz 154 lövés) mind fizikálisan, mind mentálisan nagy kihívás elé állította a versenyzőket, akik hősiesen küzdötték végig a próbát.

Minden versenyző oklevélben részesült, valamint kategóriánként az első három érmet, illetve különdíjat kapott. A szervezők ezúton köszönik Kiskunfélegyháza Város Önkormányzatának segítségét.
 

A Fénypárducok eredményei

  • 18 év alattiak: Ifj. Bencze László 1. hely, Mucsi Dömötör 2. hely, Horváth Anna 3. hely
  • Felnőtt nő: Dürgőné Kovács Piroska 1. hely, Vasné Köteles Anita 3. hely, Törteli Anikó 6. hely
  • Felnőtt férfi: Farmosi Zoltán 3. hely, Vas Tibor 6. hely, Dürgő Csaba 7. hely, Horváth József 12. hely, Bencze László 13. hely

A Fénypárducok támogatói:

  • Integrál ZRT.
  • Constantinum Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium, Kollégium
  • Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata

Köszönetnyilvánítás

  • A félegyházi repülőtér üzemeltetőinek a helyszín biztosításáért
  • A Tóth Papír Kft-nek az oklevelekért, érmekét
  • Gombkötő Zsuzsannának a fényképezésért
  • A Puzzle Pizzának a pizzáért és pontos kiszállításért

További információk:

Facebook: https://www.facebook.com/fenyparducok/

Weboldal: http://fenyparducok.hu/index.php

Vas Tibor
Fénypárducok
​​​​​​​

Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram