Városrészi piknik a Bankfaluban

A programok délután négy órakor kezdődtek, a megnyitón Szabó József elmondta, hogy nagy örömére szolgál, hogy ilyen sokan összegyűltek. Hozzátette: a nap eseményeit igyekeztek úgy összeállítani, hogy mindenki találjon kedvére valót, ezekhez jó szórakozást kívánt.
Balla László alpolgármester örömének adott hangot, hogy a Templomhalom immár második alkalommal népesült be. Ahogy fogalmazott biztos benne, hogy Szabó József – akinek szíve-lelke a Bankfaluért, a családjáért és a birkózásért dobog – ezt a programot a következő években is sikerrel rendezi majd meg.
Bajzák Andrea, az Ifjúsági Iroda munkatársa kiemelte és megköszönte Ódor László segítségét, aki az eseményen a népi játszótér házigazdájaként tevékenykedett, valamint megköszönte a Korona Darts Klubnak, a Dél-100 Kft-nek, a Kunsági Édennek és a Marton Húsboltnak a támogatást.
Az események kézműves foglalkozásokkal és foszforeszkáló tetoválások készítésével kezdődtek a legkisebbeknek, majd a zenéé lett a főszerep, hiszen Barna-Pap Rozália gitárjával bírta énekre a gyermekeket. Mindeközben az Ifjúsági Iroda munkatársai és az esemény segítői helyben készült lángos sütésébe kezdtek, ami mellett zsíros és lekváros kenyeret is kínáltak. Lovas János terepjárós utazásra, Ladányi Hanka pedig pónilovaglásra hívta a vállalkozó kedvűeket, majd este 7 órakor akusztikus koncertjével érkezett meg a színapdra Zoltán Eszter és Zoltán Zoltán. 20 órakor az egykori Happy Gang együttes frontembere, Cory következett, aki az egyébként is remek hangulatot még tovább fokozta.
Sötétedés után plédeket osztottak a megjelenteknek és Bondér Péter, a Kecskeméti Planetárium munkatársa vezetésével csillagszemlélő programra hívták az érdeklődőket. A nap szabadéri partival zárult.






